Ma egy kis birkapörköltes bográcsozással egybekötött családi murit tartottunk nővéremék birtokán. Ez igazából csak idézőjeles birtok, mert ők a gondnokai a helyi sportpályának, viszont amiért ilyen szépen rendbe tartják, szerintem igazán a magukénak is érezhetik. Szóval megtartottunk pár szülinapot és névnapot, és még Lilus másfél éves fordulójáról is megemlékeztünk legalább annyival, hogy felemlegettük. A pörköltet húgom barátja főzte, leteszteltük, megtartjuk. Szegény kicsit izgult is, de végül tényleg isteni finomat rottyantott össze nekünk.
Egész nap együtt voltunk Lilivel, de valahogy mégis külön, mert szerencsére jól elvan a család bármelyik tagjával, és annak ellenére, hogy mostanában nagyon anyás, sokat játszott nélkülem is. Így volt időm egy kicsit jobban megfigyelni, hogyan is viselkedik. Olyan észrevétlenül lett nagylány, és néha még én is csak kapkodom a fejem, hogy miket is tud, mire hogyan reagál. Igazából mostanában nem is sokat írtam arról, mennyit fejlődött. Pedig tényleg sokat, csak mivel egész nap együtt vagyunk, néha már elmegyek egy-egy újabb dolog mellett.
Többek között nagyot nőtt az utóbbi hetekben, folyamatosan selejtezem a ruháit és cipőit. Szerencsére sokat kaptunk kölcsön is, így mindig megvan az utánpótlás.
A haja egyre dúsabb, már lehet kis csatot rakni bele, vagy apró copfot kötni neki, de egyelőre ezen a téren nem képviseli a csajos vonalat, mert kiszedeget a hajából mindent. Dicsérgetni nem szabad, mert akkor elkezdi piszkálni, emiatt hagytunk el éppen ma egy hellokittys csatot.
Van már tizenöt foga, és a nyáladzásból, kézrágásból azt hiszem következtethetünk a tizenhatodik (remélem hamarosan bekövetkező) megjelenésére is.
Minden étkezésnél kísérletet tesz az önálló evésre és evőeszköz használatra, amit egyelőre a kanálra korlátoztunk. Villa nélkül még boldogul, inkább használja a kezét, a kés pedig kifejezetten tiltólistás, ez egyértelmű. Imádjuk nézni, ahogy eszik, és a szanaszét szóródó kajamaradék sem zavaró tényező. Na, mondjuk a lekváros kanállal való hadonászás nálunk sem tartozik az önállóságra való neveléshez.
A szókincse napról napra bővül, beleértve a próbálkozásokat is egy-egy szó kimondására. Ami már nagyon megy az eddigieken kívül, az az anya (sokszor aja), Lili (Jiji), Öcsi, zsiráf, autó, csüccs, labda, alma, Évi (Éci), Apa do (Apa dolgozik), bá (bácsi), dédi, igen, nem, ham-ham, lapát.
Zenei ízlése és mozgáskultúrája még nem alakult ki, egyformán szereti a bébizongora dallamait, az Alma együttes számait, Halász Jutkát, az AC/DC-t és a mulatós zenét. A tánc koreográfiája is ugyanabból a térdrogyasztásból, egy láb emelgetéséből és egyik karja mozgatásából áll. Egyszer töltök fel videót, és feltétlenül olyat, amin az apjával táncol. Egyértelműen ki fog derülni, kire ütött ez a gyerek.
Már egy hete az alvási szokásai is pozitívan változnak. Az eddigi ölben elringatós-éneklős elalvás helyett már az is elég, ha eléneklek egy valamit, aztán lerakhatom és elalszik egyedül. Édes, amikor laposakat pislogva a haját csavargatja, és közben néha tágra nyílt szemekkel lecsekkolja ott vagyok-e még az ágy mellett. Viszont pár hete csak velem akar elaludni, aminek az okát nem tudjuk. Változatlanul imádják egymást az apjával, így ez nem lehet probléma, valószínűleg csak egy kis szeparációs szorongás.
Vannak próbálkozások az akaratosságra és hisztire is. Igyekszünk nem nagy figyelmet tulajdonítani neki, de néha reflexből lereagáljuk, vagy vigasztalással, vagy egy kis megfeddéssel, így mivel figyelmet kap folytatja is a műsort. Tanulnunk kell nekünk is a saját hibáinkból, ez van!
Ami viszont továbbra is zavar és gyengébb napjaimon kétségbe ejt, az a verekedés és a dobálózás mindennel, ami a kezébe akad. Nem szokásom szakirodalmakat bújni, de most felcsaptam a virtuális okos könyveket és fórumokat. Mindenhol természetes dolognak tartják ebben a korban, és sok esetben a megszűnését egybekötik a beszéd megtanulásával. Addig is rengeteg türelmet és odafigyelést kell tanúsítanuk iránta. Nekem a türelmem eddig egyszer fogyott el úgy igazán, amikor kis barátja, Rolika hajába csimpaszkodott és szenvtelenül, kíváncsi arccal nézte a visító gyereket és önszántából nem is engedte el. Na, akkor ráütöttem a kezére, ami már azt hiszem akkor is nekem fájt jobban. Cseppet sem vagyok rá büszke, de vállalom a saját hibáimat is. Sajnos a helyzet azóta sem sokat változott, és mivel nem áll szándékunkban ütni-verni, a türelem és a sok-sok magyarázat lesz a megoldás.
Nagyon tudja már azt is, hogyan kell az ujja köré csavarnia bennünket és elképesztő menyire rafkós tud lenni egy kiscsaj. Biztos a fiúk is hasonlóak, de a lányok azért nem semmik. Majd megzabálom, amikor rászólok valamiért, amit nem szabad, ő meg odajön hozzám, átöleli a nyakamat, vagy a lábamat és csak annyit mond, hogy Anya, anya, anya!, de ezt úgy, mintha azt mondaná, hogy Jajj, Anya hagyjál már, inkább csak szeressél! Én pedig csak szeretem, mert olyan jó, hogy ez a kis huncut béka nekem mondja azt, hogy Anya!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése