Zsibbadt agyam szüleménye

Kutya dolgok

Nagyon úgy tűnik, hogy megvan Lilus első igazi négylábú barátja, nővéremék Joker kutyája személyében. Már elég, ha csak megemlítem, hogy megyünk Lindához, Pannához, Csabához, és már azonnal csillogó szemekkel visítja, hogy vauvauvau, vagy ugyanezt váltja ki belőle már az is, ha elmegyünk a kapujuk előtt. Talán az egyetlen kutya a környéken, akihez szívesen oda is engedem, hogy megnyagassa, annak ellenére, hogy azt gondolom egy kutyában sem lehet száz százalékig megbízni. Joker viszont fajtájából adódóan nagyon barátságos és játékos eb. Viszont, ha valakinek kis kertje van, amire pedánsan vigyáz is, na, annak nem ez a kutya az ideális. Remekül képezhető az alap dolgokra, de borzasztóan zsivány és csintalan jószág. Ő például nagyon szeretett ásni, mindent elhurcolni és el is dugdosni. Sógoromnak jelenleg van kb. 15 darab balos munkáskesztyűje, a jobbosok tartózkodási helye ismeretlen. Lába kelt már jó pár csavarhúzónak és volt valami szétrágott locsolócső balhéja is. Az udvari kukába élelmiszer maradékot nem dobálnak, mert előfordult, hogy a legaljában lévő három darab csirkecsontért kirámolta az összes szemetet. Hiába, vadász kutya, jó a szaglása. Házőrzőnek nem kimondottan alkalmas, a betörőket biztos beengedné egy-két finomabb falatért cserébe, viszont az udvarba betévedő teknősbékát képes sarokba szorítani és addig ugatni az éjszaka kellős közepén, amíg a gazdik meg nem elégelik és kimenekítik a szerencsétlen párát a fogságból. Minden rosszaságot felülír azonban a szomorú szemű nézése, ami miatt biztosan nem lehet rá sokáig haragudni. 

Az egyik legjobb programunk mostanában, hogy megyünk Joker simogatóba. Minden igyekezetünk ellenére már megvolt az első Lilipuszi a szőrös pofára és az első Jokernyalás a puha pofira. Együtt még nem alszanak, de őket elnézve ez nem rajtuk múlik. Kánikula vagy bőrig ázós eső, tökmindegy, ez a szerelem határtalan. Kerítésen belüli kép csak azért nincs, mert szinte lehetetlenség ilyet készíteni, mindig mozgásban vannak.

Málhás Anya és a szuri napja

Lilus egyre többször hajlandó velem hosszabb sétákra elindulni, nem kell feltétlenül babakocsizni vagy bicajozni. Hosszabb séta alatt a nővéremékig való cammogást értem, ami normál esetben ötperces séta, viszont Lilivel legalább fél óra oda, és fél óra vissza. Merthogy útközben akad egy pár (baromi sok) eső utáni pocsolya, amibe feltétlenül bele kell tapicskolni kézzel-lábbal. Minden kapubejáró apró kavicsokkal van felszórva, ami hihetetlen kincsesbánya és persze mindkét kezét tele kell pakolni a kincsekkel. Ott vannak még a bogarak, amelyeket el kell hessegetni az útból, nagyon magyarázni nekik valamit halandzsa babanyelven, pápázni kell nekik, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve visszaszaladni, megkeresni, és egy jól irányzott toppantással kilapítani szerencsétleneket. Komolyan mondom, nem értem honnan ez az agresszió. 

Ma aztán társasággal indultunk sétálni, mert indulás előtt rákötötte magát a játék babakocsira és Sári babára. Van még egy Lujza és egy Dodó baba, de ma Sárinak kedvezett a szerencse. 

Tologatta is rendületlenül, csak a fent említett fontos teendőibe feledkezett bele néha. Egészen az odaútig. Gondoltam én, hogy túl szép az igyekezet, ahhoz hogy igaz (tartós) legyen, és jól gondoltam. Hazafelé már egyáltalán nem volt ennyire lelkes és meg is fogadtam, hogy nem leszek én (DEHOGYNEM!) olyan balek, hogy ennél hosszabb útra  elinduljak ebben a felállásban, mert persze hogy a kisasszonyka 11 kilós és 15 dekás hátsóját én cipeltem a babával és a járgánnyal együtt hazáig. Erről csak azért nem készült fénykép, mert lábbal még nem tudom kezelni a taperolós telefonomat.

Szóval azért jó a séta, mert kellőképpen ki lehet fárasztani a gyereket alvás előtt. Ma is igazából ez volt a cél, mert szerettem volna hamar ágyba rakni a délutáni alvás céljából. Ma mentünk ugyanis a 18 hónapos kötelező oltásra és sajnos a tanácsadás éppen alvás időben van. Fél 12-kor már elaludt és még így is 14 óra előtt fel kellett keltenem, hogy ne késsünk el. Jókedvűen ébredt, sajnáltam, hogy ez nem fog sokáig tartani. Sírt amikor meglátta a doktornénit, mert persze azonnal levágta, hogy itt valami készül ellene. Csimpaszkodott belém rendesen, de miután megkapta a szurit már nem volt semmi gond. Remélem nem is lesz, eddig mindig jól viselte a védőoltásokat, egyszer sem lázasodott be. Kicsit bágyadt lett utána, és mintha fájlalta volna picit a lábát, de a jókedve megmaradt. Csavarogtunk egy nagyot délután, én fagyiztam anyukámmal meg a húgommal, ő pedig tölcsérezett és rolettizett, meg egy picit belenyalt a fagyimba, mert hősök voltunk ma és megérdemeljük. Este sem kellett ringatni, hamar elaludt. Most már talán hatéves koráig nyugi van. Egy nem kötelező oltásról ugyanis még nem döntöttünk, hogy beadassuk-e. Inkább igen, mint nem, de a végső elhatározás még nem érett meg.

Szülinapok, névnapok, másfél éves forduló

Ma egy kis birkapörköltes bográcsozással egybekötött családi murit tartottunk nővéremék birtokán. Ez igazából csak idézőjeles birtok, mert ők a gondnokai a helyi sportpályának, viszont amiért ilyen szépen rendbe tartják, szerintem igazán a magukénak is érezhetik. Szóval megtartottunk pár szülinapot és névnapot, és még Lilus másfél éves fordulójáról is megemlékeztünk legalább annyival, hogy felemlegettük. A pörköltet húgom barátja főzte, leteszteltük, megtartjuk. Szegény kicsit izgult is, de végül tényleg isteni finomat rottyantott össze nekünk.

Egész nap együtt voltunk Lilivel, de valahogy mégis külön, mert szerencsére jól elvan a család bármelyik tagjával, és annak ellenére, hogy mostanában nagyon anyás, sokat játszott nélkülem is. Így volt időm egy kicsit jobban megfigyelni, hogyan is viselkedik. Olyan észrevétlenül lett nagylány, és néha még én is csak kapkodom a fejem, hogy miket is tud, mire hogyan reagál. Igazából mostanában nem is sokat írtam arról, mennyit fejlődött. Pedig tényleg sokat, csak mivel egész nap együtt vagyunk, néha már elmegyek egy-egy újabb dolog mellett. 

Többek között nagyot nőtt az utóbbi hetekben, folyamatosan selejtezem a ruháit és cipőit. Szerencsére sokat kaptunk kölcsön is, így mindig megvan az utánpótlás. 

A haja egyre dúsabb, már lehet kis csatot rakni bele, vagy apró copfot kötni neki, de egyelőre ezen a téren nem képviseli a csajos vonalat, mert kiszedeget a hajából mindent. Dicsérgetni nem szabad, mert akkor elkezdi piszkálni, emiatt hagytunk el éppen ma egy hellokittys csatot. 

Van már tizenöt foga, és a nyáladzásból, kézrágásból azt hiszem következtethetünk a tizenhatodik (remélem hamarosan bekövetkező) megjelenésére is. 

Minden étkezésnél kísérletet tesz az önálló evésre és evőeszköz használatra, amit egyelőre a kanálra korlátoztunk. Villa nélkül még boldogul, inkább használja a kezét, a kés pedig kifejezetten tiltólistás, ez egyértelmű. Imádjuk nézni, ahogy eszik, és a szanaszét szóródó kajamaradék sem zavaró tényező. Na, mondjuk a lekváros kanállal való hadonászás nálunk sem tartozik az önállóságra való neveléshez.

A szókincse napról napra bővül, beleértve a próbálkozásokat is egy-egy szó kimondására. Ami már nagyon megy az eddigieken kívül, az az anya (sokszor aja), Lili (Jiji), Öcsi, zsiráf, autó, csüccs, labda, alma, Évi (Éci), Apa do (Apa dolgozik), bá (bácsi), dédi, igen, nem, ham-ham, lapát. 

Zenei ízlése és mozgáskultúrája még nem alakult ki, egyformán szereti a bébizongora dallamait, az Alma együttes számait, Halász Jutkát, az AC/DC-t és a mulatós zenét. A tánc koreográfiája is ugyanabból a térdrogyasztásból, egy láb emelgetéséből és egyik karja mozgatásából áll. Egyszer töltök fel videót, és feltétlenül olyat, amin az apjával táncol. Egyértelműen ki fog derülni, kire ütött ez a gyerek.

Már egy hete az alvási szokásai is pozitívan változnak. Az eddigi ölben elringatós-éneklős elalvás helyett már az is elég, ha eléneklek egy valamit, aztán lerakhatom és elalszik egyedül. Édes, amikor laposakat pislogva a haját csavargatja, és közben néha tágra nyílt szemekkel lecsekkolja ott vagyok-e még az ágy mellett. Viszont pár hete csak velem akar elaludni, aminek az okát nem tudjuk. Változatlanul imádják egymást az apjával, így ez nem lehet probléma, valószínűleg csak egy kis szeparációs szorongás. 

Vannak próbálkozások az akaratosságra és hisztire is. Igyekszünk nem nagy figyelmet tulajdonítani neki, de néha reflexből lereagáljuk, vagy vigasztalással, vagy egy kis megfeddéssel, így mivel figyelmet kap folytatja is a műsort. Tanulnunk kell nekünk is a saját hibáinkból, ez van! 

Ami viszont továbbra is zavar és gyengébb napjaimon kétségbe ejt, az a verekedés és a dobálózás mindennel, ami a kezébe akad. Nem szokásom szakirodalmakat bújni, de most felcsaptam a virtuális okos könyveket és fórumokat. Mindenhol természetes dolognak tartják ebben a korban, és sok esetben a megszűnését egybekötik a beszéd megtanulásával. Addig is rengeteg türelmet és odafigyelést kell tanúsítanuk iránta. Nekem a türelmem eddig egyszer fogyott el úgy igazán, amikor kis barátja, Rolika hajába csimpaszkodott és szenvtelenül, kíváncsi arccal nézte a visító gyereket és önszántából nem is engedte el. Na, akkor ráütöttem a kezére, ami már azt hiszem akkor is nekem fájt jobban. Cseppet sem vagyok rá büszke, de vállalom a saját hibáimat is. Sajnos a helyzet azóta sem sokat változott, és mivel nem áll szándékunkban ütni-verni, a türelem és a sok-sok magyarázat lesz a megoldás. 

Nagyon tudja már azt is, hogyan kell az ujja köré csavarnia bennünket és elképesztő menyire rafkós tud lenni egy kiscsaj. Biztos a fiúk is hasonlóak, de a lányok azért nem semmik. Majd megzabálom, amikor rászólok valamiért, amit nem szabad, ő meg odajön hozzám, átöleli a nyakamat, vagy a lábamat és csak annyit mond, hogy Anya, anya, anya!, de ezt úgy, mintha azt mondaná, hogy Jajj, Anya hagyjál már, inkább csak szeressél! Én pedig csak szeretem, mert olyan jó, hogy ez a kis huncut béka nekem mondja azt, hogy Anya!

NeoFM játék

A fenti rádió csatornán indult egy játék, aminek a lényege, hogy gyerekeknek kellett betelefonálni, és elmondani miért szeretnének nyaralást nyerni. Tíz napon keresztül naponta hét gyerek hangját játszották vissza, és a szülőknek tíz percen keresztül vissza kellett hívni őket. Ezekből egyet másnap kisorsoltak, és a szerencsés a szüleivel elutazhat egy szuper nyaralásra. Az én 11 éves keresztlányom, Panna már az elsők között jelentkezett, amikor még csak elkezdték hirdetni a játékot. Nagyon bízott benne, hogy kisorsolják, így az egész család izgatottan hallgatta a rádiót minden nap. Vártunk-vártunk, és már majdnem eloszlottak a remények, de végül ma, legutolsóként az ő hangja csendült fel. Volt nagy örömködés már ennek is, és most izgalommal várjuk a hétfő délelőtti utolsó sorsolást. A nyeremény, Egyiptom. Kérlek benneteket, szurkoljatok velem! :)

Strand kontra tópart

Kezdem ott, hogy ugye a héten megint strandolni voltunk. Végérvényesen eljutottam a felismerésre, hogy Lilussal ezt még nem kell erőltetni. Megint kellett neki egy kis idő a feloldódáshoz, de még annyira sem élvezte az egészet, mint a múltkor. Hétköznap és késő délután ellenére is elég sokan voltak, és úgy tűnt a sok inger inkább zavarta, mint érdekelte. Gyanítható, hogy az időközben kibújó harmadik szemfoga és egyben tizenötödik foga sem javított a helyzeten. :S Az már szinte mellékes, hogy akármennyire is vigyáztam rá, csak sikerült megint alámerülnie a vízben, mert hát a kis bestia úgy tűnik minden közegben irtó fürgén tud mozogni. A kezemből csúszott ki a vizes kis habteste, amikor próbálta rávetni magát a strandlabdára. És csak azért mellékes infó, mert őt nem viselte meg különösebben. A medencében ücsörgő anyukák közül ketten olyan szemekkel néztek rám, mintha legalábbis gyerekgyilkos lennék, így inkább kivittem Lilust a vízből egy kis regenerálódásra. Elvittem a másik gyerekmedencébe, ahol már bátrabban sétálgatott ő is, és még a csúszdát is kipróbálta. Na, ez viszont annyira tetszett neki, hogy azonnal csúszni is akart újra, de hát persze addigra már sorban álltak a nagyobb gyerekek is. Várakozás közben gyorsan elfogyott a türelme és elkezdett sírni, amiért itt meg egy apukától kaptam rosszalló pillantásokat. Valószínűleg azon a napon csak tökéletes anyukák és apukák voltak a strandon a tökéletes gyerekeikkel, kivéve minket. Még jó, hogy nem törekszünk a tökéletességre, igencsak unalmasak lennénk. :) 

A végkövetkeztetés az lett, hogy kár a drága belépőre költeni, csak azért, hogy a pancsolás helyett a fűben futkorásszunk, mert az itthon is van. Egyébként a vízporlasztó kapu alatt való húszperces rohangálás volt még igazán nagy élvezet a számára. Ezzel a mutatvánnyal mosolyt is sikerült csalnia pár ember arcára, akik vele ellentétben igen sietősen szaladtak át a hideg víz alatt. Ilyen szórakozási lehetőség szintén van az udvarban, a kerti locsoló személyében. Még egy mínusz pont a strandnak.

Tegnap a kánikulát kihasználva leutaztunk a Vadkerti-tóhoz, mert Ferkóm nővérei ott nyaraltak a gyermekeikkel. Gondoltuk, ha Lilusnak itt sincs nagy kedve fürödni, akkor legalább a gyerekekkel jót játszanak majd. Először úgy tűnt így is van, mert a kis kavicsokkal felszórt sétányon le is táborozott és gyakorlatilag kisebb evés-ivás-fél órás alvás megszakítással órákig ott is maradt. Fel is merült a kavicsbánya, mint nyaralóhely ötlete. Később kezdett érdeklődést mutatni a víz iránt is, és megmártóztunk vele. A beleülős úszógumi nem tetszett neki, viszont a kezünkben igen bátornak mutatkozott és végül odáig jutottunk, hogy hatalmas kacagások közepette dobáltuk a vízbe. Persze vigyázva, hogy nem merüljön alá! Láss csodát, most nem bénáztunk, csak akkor nyelt a vízből, amikor a saját kezével próbálta lapátolni a szájába. Valamiért az a heppje, hogy mindenből inni kell. Teljesen felpörgött, alig bírtuk kiimádkozni a vízből,  mikor aztán sikerült, a parton napozók között nyargalászott tovább. Úgy tűnik, neki egyelőre a tópart jön be. Nem sajnálom, én is jobban szeretem! :)

Programdús hétvége

A múlt hét végén egy nagyon kedves barátnőm, Niki érkezett hozzánk a párjával, Gáborral, hogy egy kicsit kiszakadjanak a fővárosi forgatagból, és itt vidéken pihengessenek egy kicsit. Pénteken csak sajnos este érkeztek, így még beszélgetni se sokat tudtuk, de igyekeztünk mindent pótolni később. A szombati fő program a strand volt, amit mi is nagyon vártunk, mert Lilust is most vittük először ilyen helyre. Igazából tavaly is mehettünk volna, elég nagy volt már, viszont a vízben még félévesen nem tudott mit csinálni, a parton homokozáshoz pedig kicsi volt. Most is nagyon megilletődött, mert ugye a kánikula miatt rengetegen voltak és már maga a strand területe is hatalmas.

Először a tóban mártóztunk meg vele, ahol majdnem sikerült az első strandos élményét tönkretenni, ugyanis csak egy pillanatra engedtük el a kezét a neki fenékig érő vízben, mikor egy kisebb hullám meglökte (gondolom én) és már fejjel a víz alatt találta magát. Négyen nyolc kézzel kaptunk utána és azt hiszem (úgy megijedtem akkor, hogy nem emlékszem) én kaptam fel gyorsan. Az tuti, hogy orrán-száján nyelte a vizet, de egy kisebb prüszkölésen kívül nem lett baj. Később már a vízből is alig akart kijönni. A gyerekmedencében szintén kellett egy kis idő az oldódáshoz, de aztán egész jól feltalálta magát. Egy ideig csak a többi gyereket nézte, aztán egyre bátrabban elindult ő is játszani. Az meg egyenesen ámulatba ejtette, ahogy a csúszdákról  potyogtak az emberek a vízbe. Majd meg zabáltam, amikor nagy tudományosan szemlélte, hogy elindulnak és oda érkeznek az orrunk elé. Nem értette az összefüggést, de baromira meg tudott örülni egy-egy csobbanásnak. :)

Jól ki is fáradt estére, nem kellett ringatni és egy hang nélkül végigaludta az éjszakát.

Vasárnap délelőtt pihentünk, amíg a vendégeink szintén strandoltak, majd délután össznépi családias sütögetést rendeztünk. Az udvaron felállítottuk Lilusnak is a kis pancsolóját, de inkább a homokozás és a buborékkergetés volt a programja. Meg persze a vég nélküli kajálás, merthogy egyfolytában evett valamit egész hétvégén. Már én is meg voltam lepődve, hová fér bele ennyi minden. Az abszolút kedvenc a kovászos uborka volt, amit mindenki tányérjáról próbált elcsenni, többnyire sikerrel. :) Egy teljes órát sem aludt délután, ehhez képest este kilencig fent kukorékolt, aztán fürdés után már kidőlt és megint bírta reggelig. A család tizenegy körül úgy döntött elvonul, mi pedig Nikivel beiktattunk egy igazi csajos dumapartit hajnal háromig. Akkor is csak azért hagytuk abba, mert belegondoltam, hogy Lili reggel hatkor ébreszteni fog, és hát a továbbiakban már nem tűnt jó alternatívának a kanapén ücsörgés, egy kis alvás viszont annál inkább.

Hétfő délelőtt egy kicsit a fiúkra bíztuk Lilust, és amíg ők ezerszer körbecsodálták a központban lévő szökőkutat, addig mi bevettettük magunkat a turkálóba és jól megérdemelten újabb kincsekkel gazdagítottuk magunkat. Sajnos gyorsan teltek a napok, és már megint nem volt idő mindenre, de a meghívás visszafelé is érvényes, így valószínűleg még élünk vele a nyáron.

Most pedig megyek, mert ha jól látom, márpedig jól látom, a gyerek most nyomott ki egy nagy adag naptejet a kanapéra. Strandra készülünk, már megint. Így:

Produkcióóóóó!

Meggylekváros képregény

Anyukám a múlt héten isteni finom meggy dzsemet készített. Ezen felbuzdulva, a Ferkóm anyukájától kapott másfél kiló meggyből neki láttam én is elkészíteni a magunk kis adagját. Nem csak az inspirált, hogy milyen finom, hanem az is, hogy pofon egyszerű összedobni. Másfél óra alatt kimagoztam a meggyet, felfőztem a cukorral és a dzsemfixszel, kis üvegekbe töltöttem és még el is mosogattam. Igazán nekem való, konyhaművészetet nem igénylő munka! Inkább lekvár lett, mint dzsem, de a minőség ellenőrzésen átment. Bizonyíték erre az alábbi képregény! :)

- Hó-hó Anya, nagyon fincsi ez a vajas-lekváros kenyér!

- Lássuk csak, hol van még egy kis lekvár rajta!?

- Hmmm, meg is van! Eltüntetem az egészet!

- Asszem, degeszre ettem magam!

- Apaaaa! Ne röhögtess már! :)))))

- Te Anya, én kész vagyok teljesen! :)