2012. december 31., hétfő

B.Ú.É.K.

Mindenkinek legalább annyira boldog, sok örömmel teli, gazdag, új évet kívánok, mint amilyet magának kívánna! 


2012. december 30., vasárnap

Így az év végén...

Az utóbbi időben többször elgondolkodtam rajta, hogy megszüntetem a blogot, mert úgy éreztem nincs értelme írni, ha ilyen ritkán szánom rá magam bármiféle bejegyzések megírására. Aztán mindig arra jutottam, hogy majd jobban igyekszem és majd holnap, megint holnap, na jó, majd holnap írok, de sosem jött össze. De nem fogom megszüntetni, még akkor sem, ha ezután is csak ritkán jutok ide, mert így legalább olvasgatni eljövök másokét, és néha azért nekiveselkedem a számunkra fontos események megörökítésének is. Amiből lett volna említésre méltó több, de mire este gép elé jutok, addigra már vagy aludtam egy órát Lili mellett az altatásnál és nincs energiám még a gépet se beindítani, vagy inkább kapcsolódom ki a férjemmel (leírva még nem is említettem így Őt, fura de nagyon jó!), egy könyv mellett vagy egy  filmmel (ami lehet akár valamelyik sorozat is, mindegy, csak gondolkodni már ne sokat kelljen rajta).

A legfontosabbak pár mondatban.
Lili túl van jó pár betegségen, köszönhetően a közösségi létnek, de reményeim szerint a nehezén túl vagyunk, mert már több, mint egy hónapja nem láttuk a doktornénit. Bár most meg a mandulái akkorák, mint egy fél dió, és nem ártana megnézetni, viszont semmi betegség tünetet nem produkál, így talán nem lesz gond vele.
A bölcsit és a gondozónőket nagyon megszerette, már az sem zökkenti ki a ritmusból, ha betegség miatt egy ideig nem megy. 

Nagy dolgok végzéséhez és éjszaka még igényli a pelenkát, de a délutáni alvás esetében ő maga kérte, hogy hagyjuk el, mert neki már nem kell. Nem egy kapkodós típus szobatisztaság terén, és tény, hogy nem bánnám, ha már egyáltalán nem használná, de tartom még magam ahhoz az elhatározáshoz, hogy nem erőltetem a leszokást, ha nem muszáj.

Hatalmas akarattal rendelkezik, és sokféle gyereket láttam már a családban, de még egyet, aki ennyire makacs tud lenni, nem. :) Ebből kifolyólag sok vitája van velem és Ferkóval mostanában, amitől meg frászt kapok, de a türelmünk sokszor a végét járja. Okos, de nagyon, és tesztel minket tudom, de néha akkor is kiborító tud lenni na! Néha az az érzésem, korai kiskamasz korszakába van.

A szeretetgombóc tulajdonsága viszont mit sem változott. Hatalmas öleléseket, puszikat kapunk, és ha olyan kedve van, százszor elmondja egy nap, hogy mennyire szeret minket. Sokat babázik, szépen bánik velük, a napokban még szoptatott is egyet. (Ez szerintem Zsuzsi barátnőmnek és APG-nek köszönhető) :). Mostanában nagyon bújós, anyás és apás egyben. Lefekvésnél hozzám ragaszkodik. Vannak esténként összezörrenések a még egy korty innivaló, a még egy mese, a még egy keksz, a még egy fene tudja mi téma körül, aminek gyakran az a vége, hogy durcásba vált és éppen nem szeret :), ilyenkor átadom a lehetőséget Ferkónak az altatásra, de a vége mindig az, hogy én kellek. Az én mesém, az én énekem, az én hajam csavargatása. :)

Van egy nagyon fontos dolog, amiről már hónapokkal ezelőtt írhattam volna. Képzelt barátai vannak. A Kisbaba (aki néha lány, máskor meg fiú), és a Kiskacsa. Valamikor a tavasszal csapódtak hozzá, azóta napi rendszerességgel emlegeti őket és beszél velük. Hetekig nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülnünk kellene, vagy megijedni. Aztán megfigyeltük, hogy az, ahogyan velük beszél, nekünk hihetetlen jó és néha rossz tükör magunkról. Bevonja őket a játékaiba, vásárolni jönnek velünk (elég vicces, amikor a sorok között járkálva kérdezgeti őket, hogy mit szeretnének venni). Nyáron a strandon már jegyet akartam venni nekik, mert szinte én is elhittem, hogy ott vannak. Rossz, mert vannak napok, amikor kiabál és állandóan rendreutasítja őket. Nem véletlen. :) Tanultunk pszichológiát a főiskolán és voltak halvány emlékeim arról, hogy nem olyan nagy gond ez, de azért a saját megnyugtatásunkra megkérdeztem egy pszichológus ismerősöm véleményét. Gyorsan megerősített, hogy nem kell parázni, mert teljesen normális dolog, sőt azt mondta örüljek neki, mert a nagyon okos, kreatív és nagy fantáziával megáldott gyerekeknek vannak ilyen korban képzelt barátaik. Hozott egy cikket is erről, ami aztán végleg megnyugtatott. 

És végül Bartos Erikáról, aki belopta magát a szívünkbe Hónapok óta Anna, Petit olvasunk és pár hete a verseskönyveit. A meséket már képről elmondja, a kedvenc verseiből sorokat tud idézni, a rövidebbeket kívülről fújja. Nem mellesleg, én is. :))
Sokat mondókázik, énekel, szövegláda, nagyon érti a humort és ő maga is sokat viccelődik. 

Nem tűr ellentmondást és nincs lehetetlen. :D
 -Gabi, gyere szaladjunk még!
 -Lili, én már nem bírok!
 -Akkor vegyél fel és szaladjunk úgy tovább! 

A decemberi eseményekről már csak képekben.
Télapóra várva

Bölcsis Mikulás
Vikivel

Bogyó és Babóca :)

Karácsonyi sütkérezés





Bohócok



Zsuzsikával


2012. november 26., hétfő

Mai kedvenc duma

Paradicsomlettes a kezem. (Paradicsomos lett.)

A mi szánkból már elhangzott, amikor Lilus tele szájjal beszélt, és emiatt kicsit darabosan :), hogy Vigyázz, mert hullik a szecska a szádból! Erre Ő ma: Apa, vigyázz, mert ki fog hullani a szöcske a szádból! :)

2012. november 6., kedd

A mai nap okossága

Mivel még mindig kényszerpihenőn vagyunk Lilussal, bölcsi hiányában könnyen tudtunk Zsuzsival és Rolikával programot szervezni. Amúgy meg irigyek is vagyunk kicsit a gyerekekre, mert mióta Rolika bölcsis lett, azóta ők többet találkozhatnak, lévén, hogy mindketten a Csibészke csoport oszlopos tagjai. Mi pedig nem dolgozunk jelenleg együtt, mert Zsuzsim igencsak nagy pocakos már, így nem jött vissza közénk. Meg is ragaduk minden alkalmat, mert ha minden jól megy, és miért ne menne, akkor két hét múlva már pici Zsuzsikát ringatja és még ennél is kevesebb alkalmunk lesz a találkára. Szóval ma hosszú kihagyás után újra elmentünk néptáncra. Nem azért hanyagoltuk, mert nem akartunk menni, csak nekünk a bölcsi miatt az időpont nem éppen baráti, ők meg velünk együtt elmaradtak. Na most ahhoz képest, hogy már ők a legnagyobbak a csoportban, Lili csak úgy volt hajlandó részt venni a táncon, hogy a kezemben tartottam végig, Rolika pedig Zsuzsi ölében ült és tisztes távolságból figyelte a többieket. Otthon persze mindkettőnek nagy a szája és táncolnak, mondókáznak, de ezt most nyugodtan letagadhatták volna. :)
Utána azért megmotoroztattuk őket, hogy ha már a táncban nem, akkor legalább abban elfáradjanak kicsit, nekünk pedig legyen időnk a gyermeknevelésről vallott világmegváltó nézeteinket megosztani egymással. Leginkább hisztiről, dackorszakról, tűréshatárról és türelmetlenségünkről, esett szó, de részletekbe nem bocsátkoznék, mert oldalakat tudnék megtölteni. :) 
Végül arra jutottunk, hogy talán gyereket kellene cserélnünk egy hétre, mert akkor tényleg megbizonyosodhatnánk arról, hogy a másik háza táján sem idilli mézeskalács illatú hónapokat napokat élnek, és az ősz hajszálak ott is egyenes arányban nőnek az elhullajtott gyermek (mű)könnyekkel. És hogy rájöjjünk arra (amit egyébként is tudunk), dehogy lenne nélkülük ÉLET, az élet! :)

2012. november 2., péntek

Egyértelmű

Lili fekszik az apjával a sötétben. Próbálja altatni, mert velem kötözködött, így átpasszoltam a lehetőséget.
-Mit szeretnél Liluskám?
-Nem!
 :)


A strepotnyavajáról

Azt nem mondhatom, hogy a saját bőrömön, de sajnos Lilién ma megtapasztaltam, tanultam valami újat. Szó szerint. Tegnap reggelre megbetegedett, orrfolyás, láz, levertség, kedvetlenség, étvágytalanság, köhögés alig. Így volt ez egész délelőtt, majd délutánra már egy kicsit jobb hangulatba keveredett, és a gyógyítós Mamis húsleves is megtette hatását, erőre kapott egy kicsit. Estére viszont tele lett apró tűhegynyi pöttyökkel a hasa, a háta és foltokban még a lába is. Mivel nem viszketett neki igazán, simán elviselte és lázas sem lett újra, megbeszéltük, hogy az éjjel résen leszünk, de reggelig várunk az orvossal. Az éjszaka viszonylag nyugisan telt és reggel már sokkal jobb hangulatban ébredt, viszont a pöttyök csak szaporodtak és már a torka is pirosnak látszott, így elvittük az ügyeletre. A torkát még meg sem nézték, már a hasáról megállapították, hogy ez streptococcus fertőzés és tipikusan a torokgyulladás okozza ezeket a tüneteket, azaz a skarlátot. Lehet, hogy én vagyok tudatlan, de nekem ez újdonság. Egy pillanatra őszintén szólva betojtam, és Ferkóm is, ami nyilvánvalóan kiült az arcunkra, mert a doktornő és az asszisztens igyekeztek minket azonnal megnyugtatni, hogy ez antibiotikummal jól kezelhető (amit amúgy szívből utálok, de ha kell, hát kell), viszont a bölcsi felejtős legalább szerdáig, vagy tovább is, mert fertőző. Az ellenőrzésen majd megmondják. Aztán itthon persze elkövettem azt a bődületes nagy hibát, hogy utánanézetem ennek a streptococcusnak, és azóta kicsit még parázok a rosszabbodástól és a szövődményektől. :S
Igazából javulni látszik a helyzet, mert ma már egyáltalán nem volt láza és a Bogyó és Babócán kívül már más is érdekelte. Ami egyértelmű jel, mert ha beteg, akkor egész nap az megy, nincs B verzió! 
Csak múlnának már azok a pöttyök, akkor talán megnyugodnék!

2012. október 24., szerda

Lili szövegel

Naponta többször villant újabb gyöngyszemeket, de sajnos nem jegyzetelek azonnal, amit utólag  persze mindig bánok, mert csak töredéke marad meg bennem. Kivéve, amit rendszeresen használ. 
Szeretem, ahogyan becézget. Zsivány csibészke, drágám szívem, életem, huncutkám. :)
Kedvencem: Anya/Apa, te nagyon kis mazsolafalatka vagy! Nagyon szejetlek téged!

Bújócskázunk, Ő a hunyó.
-Egy, kettő, három, aki bújt, aki nem, azt nem látom! Megyek!

Van egy szava, amit napok óta használ és nekem jobban égnek áll a hajam tőle, mint a káromkodástól. Gyanítom szintén bölcsis hozadék.
Szupcsi. (szuper)

Ha viccelődünk vele, húzzuk, csúnyán mondva szívatjuk kicsit (mert mi ilyen gonoszak vagyunk néha), akkor fejcsóválva azt mondja: Anya/Apa te nagyon héka-béka vaaagy! :)

Lassan kocsis lesz a leányból

Legalábbis jó úton halad, ami a csúnya beszédet illeti. Egyelőre a "b" betűs szavak a favoritok, mint bakker és basszus. Az előbbi biztosan az én saram, az utóbbi meg talán nem. Remélem. Nálunk Ferkóm az, aki feszültséglevezetésképpen ízesen-magyarosan elszólja magát, de igyekszik ezt nem Lili előtt művelni. Ezidáig sikeresen, mert ezekkel még nem rukkolt elő. :) Egy ideje  a legkedveltebb szófordulata a b..... meg, szigorúan E/3-ban, amit előszeretettel olyankor húz elő a kis szótárából, amikor valamit nem sikerül véghezvinni, vagy kiesik a kezéből valami, szóval mindenképpen a sikertelenséggel köti össze. Na ez az, ami nem gondolnám, hogy a mi példánkból ered. Gyanítom, hogy bölcsis hozadék. Általában igyekszem figyelmen kívül hagyni ezeket a megnyilvánulásokat, de volt már rá példa, hogy nem bírtam magammal és hegyi beszédet tartottam arról, hogy  nagyon nem helyes dolog ilyeneket mondani. Tudja is a kis zsivány, mert valamelyik nap fürdés közben szintén így nyilvánult meg, de nem mondta végig csak sunyin rám nézett és elnevette magát. Aztán rákezdett...
- Anya, ugye nem szabad ilyet mondani, hogy b.m.? A Mami se mondja, hogy b.m., a Linda se mondja, hogy b.m., a Panna se mondja, hogy b.m. ... és ezt végig mondta az egész családdal, közben meg félrebillentett fejjel, mosollyal a szája sarkában, huncutul nézett rám.
- Ha tudod, hogy nem szabad, akkor te miért mondtad el ennyiszer? -kérdeztem én sűrűn ráncolva a homlokomat.
- Anya! Én ezt most csak elénekeltem neked!
Inkább táncolta volna el! :)


2012. október 12., péntek

Ha beindul a nagy pofonofon...

Ma mentem a bölcsődébe, és az első gyerek, akit megláttam, Zalán volt, Lili egyik kis barátja, akinek egy fehér folt volt az arcán. Gondoltam, szegénynek biztos valami csípése van, vagy megüthette, ezért bekenték. Mindez egy pillanatnyi gondolat volt, mert, amint beljebb léptem az udvarban, feltűnt egy másik fehér foltos arcú gyerek, Lili. Gyorsan leesett, hogy itt bizony valami csúnya összefüggés lehet. Anita gyorsan be is számolt róla, hogy az első pofont Lili kapta Zalántól, valami vérre menő kié a motor vita kapcsán, majd később Lili megtorolta ezt, egy lapáttal történő arculcsapással. Mindkettő megúszta kisebb karcolásokkal, és remélem lélekben sem törtek meg, mert egyébként ők tényleg jóban vannak. Ha megkérdezem Lilit délutánonként, hogy kivel játszott aznap, két nevet biztosan mond, Zalán és Viki. Még pisilni is hármasban járnak. :) Jött már haza Lili harapás nyomokkal és karmolásokkal, ami két másik gyerektől származott, de eddig még nem hallottam róla, hogy viszonozta volna. Gondolkoztam már korábban rajta, hogy mit csinálnék ha Lili agresszívan viselkedne közösségben, és akkor arra jutottam, igyekszem neki megtanítani, hogy ne kezdeményezzen ilyen szituációkat, de ha mégis megteszi, akkor ne lepődjön meg, ha visszaütnek. És ennek a fordítottja is igaz, jelen esetben nem gondolom, hogy rosszul tette a visszavágást. Persze nem dicsértem meg érte, és beszélgettünk a dolog nem helyességéről. Oda kell már figyelni rá nagyon, mert Ő lett az egyik "nagy" a csoportban és egyelőre irányító típusnak tűnik. Kényes téma ez mindig, azt gondolom. Remélem Zalán szülei sem veszik ezt a szívükre, mert hogy a gyerekek túlléptek rajta az biztos, az elköszönéskor tisztes távolságból ugyan, de cinkosan vigyorogtak egymásra. :)

2012. október 7., vasárnap

A hangyabokányi reményekről

Néha azért bejönnek. Lilus tegnap este 10 órakor már a saját ágyában szuszogott. Pedig már majdnem elaludt anyunál, de mielőtt az álmosságtól csíkká szűkült szeme leragadt volna, eszébe jutott valami...Anyát akajom! 
Itthon persze már azt mondta, hogy legközelebb biztosan ott alszik. Én pedig ígérem, egy hangyabokányit sem fogok reménykedni az ellenkezőjében! Mert ugye a vonzás törvénye...

2012. október 5., péntek

Az mennyire nem ér már...

...hogy az ember lánya egyszer csak elkezd felnőni, és már nem mindig az anyja meg az apja az első és egyetlen, és stb. ... Lili a ma délutáni Mami (Anyukám) látogatás után nem akart velem hazajönni. Elköszönt és közölte, hogy ő ott alszik, majd menjek érte holnap. Le kellene már tudnom válni róla...:(
Azért egy hangyabokányit még reménykedem, hogy menni kell érte...lehetőleg még ma.

2012. október 2., kedd

A leválásról, elengedésről

Azt hiszem, ez a két dolog eddig mindig Lilinek ment könnyebben, mint nekem. Már a szoptatás elhagyásakor is ezt figyeltem meg, mert szinte tényleg magától vált le. A külön szobába költözése volt a következő ilyen jellegű nagyobb esemény, amit szintén könnyen vett, míg én hetekig nyugtalanul aludtam és szívem szerint ott tanyáztam volna az ágya mellett éjszakákon át. A bölcsi kezdés, bár neki sem ment egyszerűen, mégis úgy érzem szintén én dolgoztam fel nehezebben. Sokára engedtem el magamban az otthon töltött két évet. Én nagyon élveztem azt az időszakot. Ha előfordul, hogy több napot is együtt tölthetünk itthon (ami sajnos csak betegség miatt fordul elő), akkor teljesen olyan érzés fog el,  mint régen. 
A legfrissebb élményünk leválás-elengedéssel kapcsolatban a múlt hét pénteken volt, amikor évfolyam találkozóra mentünk Szegedre, és több, mint két és fél év után úgy döntöttünk ideje kipróbálni, hogy Lilus máshol töltse az éjszakát. Nővéremék persze azonnal kaphatóak voltak a dologra és végül ő beszélt rá, hogy ez tényleg élesben menjen, mert mi először csak annyit akartunk, hogy jöjjön át hozzánk és vezényelje le az estét, aztán éjszaka valamikor már felváltjuk. Aztán engedve a rábeszélésnek mégis az lett a döntés, hogy próbáljuk meg, mert ha bejön, akkor akár rendszeresíteni is lehet a dolgot. Jelentem annyira jól sikerült, hogy simán elfogadta, hogy ott fog aludni, nem volt cirkusz este sem, kilenckor már aludt és reggel sem úgy ébredt, hogy azonnal minket keresett volna. Mi fél kettőkor értünk haza, és hát én kb. addig bírtam jól a dolgot, itthon ugyanis már elég pocsék érzés volt szembesülni az üres ágy látványával. Aludni ugyan bírtam, na de hogy... Lehet, hogy én vagyok túl rinyálós, de eddig nem éreztem különösebb késztetést arra, hogy a magam szórakozása miatt éjszakára máshol hagyjam. Részemről nem is kívánom ezt rendszeresíteni, de ha ő akarja, akkor mehet a dolog. Én meg majd gyakorlom az elengedést. :)
Ezek után már hab a tortán, hogy a vasárnapi ebéd után Ferkóm anyukájánál aludt, úgy, hogy ő maga közölte velünk, márpedig nem jön haza, majd a Mami mesél neki, aztán alszik és kész. Még csak el sem köszönt tőlünk rendesen a kis bestia. Ez egyébként csak azért érdekes, mert míg anyukámnál és nővéreméknél a délutáni alvását már több alkalommal is megejtette, itt még velem sem aludt soha. Ennek viszont örülök, hogy így alakult, már mint, hogy magától ott aludt, mert eddig ebből a Mami és a Dédi kimaradtak, és ugye nem kell mondjam mennyire imádják ők is. :) Nagylányosodik...jajj nekem!

Azt még nem is mondtam, hogy úgy különbözteti meg a két Mamit, hogy Gabismami és Dédismami. Gabi, a húgom és még anyukámmal lakik, a másik Mami és a Dédi pedig szintén együtt élnek. :)

2012. szeptember 26., szerda

Lili szövegek

Ezt a gyöngyszemet Ferkóm tette közzé ma facebook-on. Engedtessék meg nekem, hogy lopjam. :)
~ "Púú" (Púztam... A gyerek előtt... Felelőtlenség, súlyos felelőtlenség volt, tudom...)
- Hú! Apa! Nagyon büdös van... Fodujj csak meg! Had nézzem meg betakiltál-e!
~ Készségesen megfordulok... A kis lelkét úgysem hagyja nyugodni, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az apja nem fo...sott be.
- Jó' van. Nem takiltál be.

A fürdőszobában állva Lili fésülködik, és a nyakánál, a kezével dobálja hátra a selymes kis alig haját. :)
- Megmostam hajam, megfésülöm, aztán befettem.
- Milyen színűre fested? - kérdezi Ferkóm.
- Kékre.
- Milyen kékre? 
- Hmmm... ződre, pirosra, vaaaaagy szerintem öt. :D????

A babáit így becézgeti: drága szívem, mazsolafalatkám, zsiványkám, huncutka.

2012. szeptember 24., hétfő

A Mi Nagy Napunkról

Illene már nem csak ígérgetnem, hanem tényleg sűrűbben ide ülnöm és firkálgatni (bepötyögni) valamit, de...az a helyzet, hogy vesztettem a korábbi lendületemből és esténként hamarabb választom az ágy kényelmét, mint a netezést. Bár két hete már a wi-fi csodájának köszönhetően  kényelmesen elterpeszkedhetnék akár a hálószobában is, de gyanítom ez sem a tuti megoldás, mert simán rábuknék a monitorra. 
Most viszont kényszerszabadságon vagyunk Lilussal, lazább napokat élünk, így több időt próbálok a netezésre is szakítani. Ő már múlt hét óta takonykórral küszködik és csütörtök éjjel be is fulladt. Na, az borzasztó élmény volt, pedig előfordult már egyszer, de az nem tűnt ilyen durvának. Nagyon megijedtünk, és azóta sincs fogalmam róla, hogy tudtam olyan haláli nyugalmat magamra erőltetve vigasztalni, hogy a sírástól ne legyen rosszabbul és ne kelljen a Rectodelt kúpot használni, de valahogy csak sikerült, mert miután megnyugodott már alig köhögött és viszonylag gyorsan el is aludt. Azóta (le is kopogom) nem fordult elő, de pár nap bölcsiszünetet javasolt a doktornéni. Közben én is összeszedtem valami kórságot, így nem bánom, hogy nem kell nekem se menni dolgozni. Nem mintha amúgy bánnám a munkaszünetet, de ez egy másik történet.
Ráadásul Ferkóm ma éjszaka igazoltan házon kívül tartózkodik, így nem alszom túl jól az éjjel, belefér a netezés bőven az éjszakába. 
És akkor végre rátérnék a címre. A Mi Nagy Napunk az esküvőnk napja volt, augusztus 18-án. Majd 25 éves ismeretség, 14 év együttlét, 7 év jegyben járás, 5 év együttélés és egy két és fél éves gyermek után talán már ideje is volt. Szóval nem az elhatározással volt a gond, inkább csak a megfelelő körülmények hiányoztak, hol anyagi oldalról, hol a hely és az idő nem volt alkalmas. Aztán egy időben úgy döntöttünk inkább gyerekünk legyen, mint esküvő, mert az mindig is kevésbé volt fontos. Egy ideje viszont már csak az anyakönyvvezető személye volt az akadály, ugyanis kis városunkban egy volt szimpatikus, de ő sokáig nem töltötte be ezt a szerepét, a másik kettő pedig szóba sem jöhetett nálunk. Fapofa, sablonszöveg...nekünk nem jön be. Nem hiába vártunk, Zsuzsi visszajött, és őszintén mondhatom, nála tényleg élmény házasodni.
Végül a végső döntést az esküvő előtt hat héttel hoztuk meg, ami akkor igencsak kamikaze akciónak tűnt a szervezést illetően, de utólag azt mondom, ugyanígy csinálnám, mert kevesebb idő volt agyalni a részleteken, és számunkra mégis minden tökéletes lett. A vendégséget szűkre szabtuk, talán ez az egy pici fájó pontja a történetnek, mert igen nagy családdal rendelkezünk és ugyebár ez én egyik álmom/vágyam volt, hogy egyszer mindenki ott lesz egy helyen és csapunk egy nagy bulit. Hát, ez még biztosan várat magára. Így maradt a szülők, testvérek és gyermekeik felállás, plusz egy baráti pár, hogy képviseljék az összes többit. Bámészkodni azért eljöhetett bárki, és nagy örömünkre meg is tették ezt páran. Ja, és szívesen adok ötletet bárkinek kis költségvetésű esküvőhöz, hihetetlen, hogy fillérekből is miket lehet alkotni! Nem mellesleg sokkal élvezetesebb saját magunk készített díszekkel bohóckodni, mint szervezőkkel intéztetni mindent. Szerintem. Beszéljenek tovább a képek. Sok lesz, én szóltam! :)



















A mi zenéink: 
Bevonulásom...
 Aláírás...
Gyűrűhúzás...


Gyertyagyújtás...
 
Szülőköszöntő...
Pezsgőzés...

2012. szeptember 6., csütörtök

Említésre méltó mindenfélék

Hanyagoltam már megint elég rendesen a blogot, de úgy tűnik, ha egyszer kiesek a ritmusból, akkor nagyon nehezen megy, hogy újra belelendüljek. Így vagyok én ez ügyben nagyjából mindennel, ezért nem sportoltam például soha rendszeresen. Nem egy jó tulajdonság, de ez  van.
Próbálom összeszedni a gondolataimban, hogy mi említésre méltó történt a nyáron velünk, de vagy semmi lényeges (egyet kivéve, de erről később), vagy már annyira aktualitását vesztette, hogy furcsa lenne leírni.
Lilusról azért van mit, mert a nyáron nagyon sokat változott, vagy inkább fejlődött.
Először is nagyot nőtt, általában idősebbnek is nézik a koránál és a körülötte lévő hároméveseket simán utolérte, sőt a négyéves unokatesójával egyformák, igaz ő meg kiesebb egy kicsit az átlagnál.
Kis testével egyenes arányban nőtt a szája mérete is, engem simán kidumál a bugyimból, az apját meg pláne. :) Néha köpni-nyelni nem tudok a szövegétől. Persze most fele sem jut eszembe, de a napokban ez volt a kedvenc.
Mamitól jövünk ebédből, lefekvés előtti időhúzás.
- Anya, nézzük meg be van-e zárva a garázs! (huncut szemekkel figyeli a reakciómat)
- (nyugodtan, de határozottan) Liluskám, én már nem megyek sehova!
- (fejét csóválja) Anya, olyan ideges vagy!
Gyakorlatilag mindent megmagyaráz, kész válaszai vannak és a nem-et ritkán fogadja el. Hihetetlen meggyőző ereje van, jobb ha hagyja magát az ember, mert gyorsabban szabadul. Értem ezt leginkább olyan dolgokra, hogy ha például játékból kávét főz, akkor a huszadikat is el kell fogadni, mert olyan nincs, hogy nem és kész. A húgom mondta egyszer, hogy addig etette az elképzelt ennivalókkal, hogy szinte tényleg jóllakott. :)

Idegenekkel és idegen helyzetekben először továbbra is tartózkodó, megfigyel, majd ha úgy látja minden oké, akkor gyorsan barátkozik, sőt felpörgésig produkálja magát. Azt nagyon utálja, ha valaki erőszakosan akar vele barátkozni és bájologva közelít, ilyenkor szúrós tekintettel büntet és nem tárgyal.

Alapvetően még mindig szófogadó, bár egyre többször próbálgatja a szárnyait és tesztelget bennünket. Nem egyszerű időszak, csak remélni tudom, hogy jól kezeljük a húzásait. Okos és fondorlatos kis bestia. Néha el tudok képedni, és közben csodálom is, hogy milyen eszköztárral rendelkezik egy ekkora gyerek arra, hogy elérje, amit akar. Tanul minden apró mozdulatból, hangulatból, viselkedésből, és teljesen leképezi azt, amilyenek mi vagyunk.  Borzasztóan kell már vigyázni arra, hogy hol, mikor, mit csinálunk vagy mondunk, mert olyan, mint egy kis szivacs. Eddig talán jól működünk, mert inkább a jó dolgokat tükrözi vissza, de azért van már pár dolog, amit sikeresen eltanult tőlünk. Főként a szövegelést. A múltkor a babáját tartotta a kezében, amikor  azt mondta: Bakker baba, nagyon bekakiltál! Na, ezt én biztos nem ebben az összefüggésben mondtam! :)

A hisztiket  kezdi maga mögött hagyni (azért vannak, csak hogy ne felejtsük milyen is az), és egy ideje inkább a dacosság a jellemző rá, ami általában persze akkor a legkeményebb, ha nekem is rossz napom van. Ilyenkor jó, ha van felmentősereg, mert könnyen egymás agyára megyünk, és nagyon nehéz jól szeretni, akármilyen édes-bájos-cukorfalat egyéb esetekben. Mielőtt megkövezne bárki, azt gondolom én sem vagyok éppen szerethető jellem az ilyen napokon! Sőt, ha nagyon nem vagyok a hisztire vagy az állandó ellenkezésre hangolva, minden előzetes elvem (hol van az már...) ellenére még kiabálok is, amit pedig nagyon utálok. És teljesen felesleges, erre is rájöttem már, de a feszültség legalább kijön. 

A nyáron volt öt hét szünet a bölcsiben, ami miatt aggódtam, hogy hogyan oldjuk meg, de végül  volt Anyukámnál, Nővéreméknél, velünk hármasban, aztán külön-külön, úgyhogy csak megoldottuk és eltelt az a pár hét. A bölcsibe való visszaszokással szerencsére nem volt gond, egy-két reggeli nemakarokmenni próbálkozástól eltekintve könnyen ment. Most, hogy a nagyok már oviba mennek, előlépett a csoport hierarchiában, és Katika szerint meg is van a Csibészke csoport új falkavezére. :) Örüljek vagy aggódjak emiatt, nem is tudom...

Az itthon töltött hetek pelenka fronton is változást hoztak. Egyik napról a másikra napközben elhagyta a pelust, csak alváshoz és kakiláshoz kell már, viszont azóta nincs előrelépés. Bár jobban mondva van, mert amióta újra kezdődött a bölcsi, ott a nagydolgát is a wc-n végzi. Itthon csak próbálkozik, de végül mindig elkéri a pelenkát. Talán az ottani mini wc csésze a titok nyitja. Remélem hamarosan elhagyja magától, mert továbbra sem szeretnénk erőltetni, eddig is a saját igénye vezérelte. Biztos nem lesz egyszerű, mert nagyon sokat iszik, még lefekvés előtt is, így ritkán, de előfordul, hogy éjszaka pelenkát kell cserélnem neki. Mindenesetre az óvoda legalább nem sürget, mert már biztos, hogy csak jövő szeptemberben kezdi. 

Röviden: állandóan ugrabugráló, futóbringázó, egyedül csúszdázó, korlátokon himbálózó, szelle-felle, magát produkáló, pasik körében szégyenlős, huncut, babázós, gondoskodó, dacos, türelmetlen (Most akajom!), kiabálós, éjszaka ébredő-kekszet követelő-aztán gyorsan vissza alvó, reggel lustálkodós, önállósodó, határait próbálgató, mi határainkat feszegető, dirigáló, állatbarát (főként kutya és a csirkék), kádban még mindig állva fürdő, de tóban úszógumival úszkáló, magában énekelgető és táncoló, síró, majd kettő perc múlva kacagó, puszilgatni való kis színésznő! :)




2012. augusztus 5., vasárnap

Egy kis szösszenet

Ma délelőtt teregettem a ruhákat az erkélyen, amikor Lilus becsukta az ajtót...belülről...kívül nincs kilincs. Korábban megtanítottuk neki, hogy az ajtót a kilincsnél fogva csukja be, és ne a szélénél, mert  különben az ujjai bánják, hát ő így tett (mert ugyebár ügyes, okos, szófogadó), csak éppen a kilincset le is nyomta, így az erkélyen ragadtam. Kinyitni már nem tudta, mert ahhoz erő kell és nem is elég magas, így a nyitott, de szúnyoghálós ablakon keresztül diskurálgattunk egy ideig. És itt az előnye a társasháznak, mert átkiabáltam a szomszéd csajnak,  tegye már meg, hogy átmegy Ferkóm anyukájához (két házzal arrébb), hogy hozzon egy kulcsot a bejárati ajtóhoz, vagy hívják Őt haza kiszabadításom céljából. Szerencsére Lili sem parázott be, legnagyobb gondja az volt, hogy kiszúrta, amint a kedvenc Malackás pelusát teregetem, amit úgy kellett már elcsennem tőle, mert vállalhatatlan állapotban volt  kinézetre és szagra is, de önként nem adta. Ezen kezdett el sírni és könyörögni, hogy adjam vissza, én meg úgy gondoltam csak megvárom a felmentő sereget, és nem szakítom fel az ügy érdekében a szúnyoghálót. A megmentő gyorsan jött, így Malacka és én szerencsésen kiszabadultunk. Nem vagyok az a típus, aki folyton a fenekében hordja a telefont, csak hogy le ne maradjon valamiről, de ma elgondolkodtam...:)

2012. július 11., szerda

Boldogságos nevünk napja

Szeretem ezt a napot, összeköt minket, akárcsak a születésének napja, és ez jó! :)
Volt családi ünneplés, pizzasütés (ezt én követtem el) és persze anyukám sem bírt magával és csak összeütött egy kis Jaj nem ennek indult, de ez lett belőle, azért elhoztam, jó? kaját, ami persze nagyon finom volt,  és ami jókor jött, mert nagyobb lett a buli, mint terveztük és a két adag pizza szűkösen lett volna elég. :) Még dédike is eljött, ami külön öröm, mert csak három házzal arrébb lakik, de már ez is megerőltető út neki, és ő mégis jött. :)
Azt hiszem végelegesen el kell fogadnunk, hogy Lili nem az a fajta gyerek, aki az ajándékok láttán azonnal extázisba esik és  aztán órákig el van az új szerzeményekkel, nem mintha ez elvárás lenne, csak ugye ez az általános. Ő az, aki távolról és tartózkodóan figyel, majd ha az én kezemben biztonságban van az éppen aktuális dolog, akkor már vet rá egy pillantást. Tart mindez pár percig, aztán odasomfordál a zsákmányhoz és lecsap rá. Mostanában legalábbis ezt a formáját mutatja.
Ilyen volt ma egy újabb Bogyó és Babóca könyv, egy medence, a futóbringa, csoki és még a virágok is. Végül a könyvből olvastunk este, a medencét a keresztapjával felfújatta és a futóbjinga a fenekéhez nőtt, amivel nagyon büszkén hajtott egész nap. Szóval nagyon is tud örülni mindennek. :)

az alap briga



a feltuningolt változat

2012. július 10., kedd

Kedvencek az utóbbi időből




Ballagás

Júniusban számos unokatestvérem egyikének, Szandinak a ballagásán voltunk, amit nagyon vártam, mert végre tudtunk találkozni olyan rokonokkal, akikkel csak nagyon ritkán van alkalmunk összefutni. Volt akivel Lilus csak most találkozott először, és volt akinek a gyerekét még én sem láttam. Szeretem az ilyen családi összejöveteleket, mert hiába találkozunk ritkán, ezek az alkalmak mindig jó hangulatban és fesztelenül telnek. Így volt ez most is, amolyan igazi vidéki, sátoros, mulatós ballagás volt. Lili annak ellenére, hogy mostanában a szoknyám szélét sem engedi el és nehezebben oldódik idegenek között, egész hamar feltalálta magát, és bár eleinte szégyenlősen, de azért kokettált mindenkivel.


Dagad a mellkas :)


Magyar lányok és egy kis vigyorgó kakukktojás