2011. szeptember 29., csütörtök

Reggeli szösszenettől az elmélkedésig

Alszom, mélyen...Egyszer csak azt hallom, Kakk, anya! Kinyitom a szemem és kettő centire az arcomtól zsiványan vigyorog az öt perc szünetes fogaival a kis Csibimanóm. Életem, jó reggelt neked is!

Az előzmény pedig annyi, hogy hajnal fél kettő tájban valami megzavarta az álmát, gyaníthatóan anyaszag hiány, és mivel 20 perc után sem sikerült visszaaltatni (még az ágyba letenni sem, mert nem engedte a hajam, és azonnal sírni kezdett ha megmozdultam) tudtam hogy egy óra múlva sem fog, így átvittem hozzánk, mert a hajamat fekve is tudja csavargatni, még ha én hamarabb alszom is el, mint ő. Aztán nem így lett, mert amint párnát ér a feje és belém bújhatott már aludt is. Fogalmam sincs reggel mikor kelt és hogyan, de az biztos, hogy az apja után, aki már a zuhany alatt lubickolt és én előttem, ami meg a fentiekből következik.
Kb. hetente egyszer fordul elő olyan eset, hogy az éjszaka folyamán nálunk köt ki. Az okokat nem tudjuk és igazából nem is keressük, a rosszabb éjszakáit nem fogjuk már frontra vagy teliholdra, mert rácáfolt párszor ezekre is, így csak elfogadjuk, hogy vannak ilyen napok és kész. Jó pár hónappal ezelőtt még agonizáltam ezen egy kicsit, hogy a mi ágyunk a mi ágyunk és kész, de mára ez a pár alkalom bőven belefér és ha minden nap ezt igényelné, valószínűleg előbb-utóbb hajlanék rá, mert piszok jó érzés, egyébként. Imádom, ahogy hozzám bújik, csavargatja a hajam (ha nagyon zaklatott, akkor szinte tépi, ezt kevésbé szeretem:)), és annak ellenére is jó móka, hogy rugdossa a bordáimat, dugdossa az ujját az orromba, vagy forgolódás közben orrba vág és lefejel. Szeretem hallgatni, ahogy szuszmákol, és hogy hárman is össze tudunk bújni, és jó megbeszélni a feje felett, milyen szerencsések vagyunk, hogy van nekünk. Nem sajnálok egyetlen éjszakát sem, amit így hármasban töltöttünk el. 
Mint előttünk már oly sokan megfogalmazták ezt, mi is úgy vagyunk ezzel az alvás témával és más hasonlóan sarkalatos elképzeléseinkkel, hogy eddig elveink voltak, most meg gyerekünk. Mondják, hogy az első gyerek, ugyan nem túl szép megnevezéssel, de valamilyen szinten kísérleti nyúl, azonban egyben a legnagyobb tanítómester is, nekem legalábbis Lilus biztosan az. Minden nap tanulok és csak remélem, hogy valamikor majd jól vizsgázom.

2011. szeptember 27., kedd

Hagyományok folytatása

Mint azt korábban már említettem a családból három lány is jár a helyi néptánc egyesületbe. Jó látni, hogy mindegyik megtalálta a helyét ebben a jó kis közösségben. Szeretik és minden elfogultság nélkül mondom, jól is csinálják. Kisváros lévén sajnos nem sok választása van a gyerekeknek, hogy hová járjanak, ha hosszabb távra terveznek, olyan meg pláne nem, ahol nem csak a hajtás és a kemény edzések a lényeg, hanem a jó hangulat és a szórakozás is belefér. 
Már régen elhatároztuk, hogy majd a gyerekeinket a néptánccal biztosan megismertetjük, és ha kedvük lesz hozzá támogatjuk őket, de persze ha más irányba mutatnak érdeklődést nem lesz ellenvetésünk. A néptáncot nálunk a Lilus korabeli gyerekeknél kezdik tanítani, ami inkább a Csiri-biri tornára vagy a Ringatóra hasonlít, de a közösségformálás már itt elkezdődik, mert az azonos korosztályba tartozók egy csoportban szoktak maradni, csak az évek során számos taggal bővülnek. A múlt héten indult egy foglalkozás, amibe hétfőn mi is becsatlakoztunk. Háromnegyed óra éneklés, mozgás és ölbeli játék. Lilusnál csak Rolika barátja volt kisebb, de nem ők voltak az egyetlenek, akik leginkább csak szemlélődtek, de aktívan nem vettek részt a foglalkozáson. Lili sírdogált kicsit, így nem erőltettem semmit, végig a kezemben volt, én csináltam amit kellett, ő meg figyelt. Egyébként is az a fajta gyerek, aki idegen helyen először csak felméri a terepet és az embereket aztán ha mindent rendben talál és biztonságosnak érzi, akkor bevonódik az eseményekbe. Igazából érdekelte a dolog mert nem szaladt el, nem verte ki a hisztit, pedig ezeket megteszi, ha valami nagyon nem kedvére való, így szerintem próbálkozunk még. Az is biztató, hogy ma, amikor az épület előtt elhaladva meghallottuk a zenét (a  nagyobbak próbája volt) azonnal lelkesen kiabált, hogy néni, zene, tánci-tánci. Talán a bölcsibe szoktatást is megkönnyíti majd, hogy addigra egy kis közösség tagja lesz, főleg, hogy ismerős gyerekek is vannak, akikkel együtt fog odajárni. Mostanában magához képest elég félénk lett, van, hogy rá sem lehet nézni, főleg idegeneknek és néhány családtagnak, mert azonnal nyafogni kezd, és belém bújik. Gondolom ez is egy időszak, és talán ezen segít neki túllendülni az, hogy társaságba jár és nem csak a megszokott emberekkel találkozik. Majd kiderül! Addig is itthon hallgatjuk a már jól bevált Alma és Gryllus számokat, na meg az én kedvemért a Csík zenekart. :)

Maholnap autót vehetünk neki...

Lilusnak van már pár hónapja egy nyuszirobogója, amit sokáig inkább csak nézegetett, majd tologatott és végül rá is ült, de nem fedezte fel vele a száguldás élményét. A nyáron sokszor kivittük, hátha hamarabb elindul vele, de egészen három héttel ezelőttig csak lépésben haladt, közben sóvárogva figyelte a szomszéd Nórikát, ahogy repesztett a saját motorjával. Aztán szinte egyik pillanatról a másikra ráérzett és nem volt megállás. Na, de mire eljutott idáig ki is nőtte a nyuszit, így a napokban elővettem neki a kismotort. Azt nem mondom, hogy rögtön rápattant, de egy kis segítséggel felült rá, ment vele lépésben vagy száz métert, aztán az arcára kiült a megemelkedett adrenalin szint, és azóta alig lehet megállítani.
A két videó negyedóra különbséggel készült. :)



2011. szeptember 24., szombat

20 hónapos

Ma, a szokásunktól eltérően elmaradt a hófordulós fényképezés. Úgy látszik lassan tényleg elérünk oda, hogy már csak az évekről emlékezünk meg, a hónapokat meg szépen elfelejtjük számolgatni. Gondolom ez azért másnál is így van, de ma van mégiscsak a napja, így valamivel jelentőssé kellene tenni. Ez azért nem túl nehéz, mert beszámolhatok például arról, hogy a szókincse mennyit fejlődött az elmúlt pár hétben. Mára tényleg azt mondhatom, hogy mindent mond utánunk, vagy legalábbis próbálja és sok esetben elsőre kimondja rendesen a szavakat, vagy legalább valami hasonlót, ami néha elég viccesre sikeredik. Persze most nem jut eszembe semmi. Le kellene már jegyeznem valahová, mert jó volna egyszer neki is elmondani miért nevettünk rajta vele olyan sokat. 
Jó ideig eljátszik egyedül (de azért legyek a közelében), önállóan talál ki szerepjátékokat, amibe néha bevon. Kis barátaival már együtt is játszanak nem csak egymás mellett. 
A mozgása rohamosan fejlődik, pl. két lábbal fel tud ugrani és nagyon ritkán esik fenékre. Próbál már az ágyról is leugrani, de szerencsére még kéri, hogy fogjuk a kezét, megmentve engem pár kisebb szívrohamtól. Az ágyon is szeret szaladgálni és ugrabugrálni, és ügyesen felméri a határait, eddig még egyszer sem esett le. Na jó, párszor talán a gyors reflexeinken is múlott. :) Úgy látom elég bátor, de nem vakmerő, amit egyáltalán nem bánok. 
A motorozás az egyik legkedveltebb időtöltés lett a napokban, már hasít mint a szél, mi meg futhatunk utána. A sport ezzel letudva nekünk is. :)
Nagyon szeret rajzolni ceruzával és aszfaltkrétával egyaránt. Rajzoltat minket, a csiga az abszolút kedvenc. Nem tudom honnan ez a vonzódás feléjük, de gyűjtögetni is szereti a csigaházakat és nagyon óvatosan bánik velük. 
A zenehallgatás, táncolás napi program, már ő kéri, hogy kapcsoljam be a zeze táci-tácit (zene, tánci).
Az alvással nincs semmi gond, délutánonként kettő és fél-három órát sziesztázik, az éjszakákat átalussza vagy egyszer ébred, majd iszik, esetleg kicsit el kell ringatni aztán reggel fél nyolcig alszik. Az ágyba betehetem egy kis összebújás és éneklés után, de szereti ha mellette vagyok, míg el nem alszik.
A sok pozitívum mellett azért van egy kis gond még a verekedéssel, mert továbbra is oda-oda csap, ha valami nem tetszik, de tud bocsánatot kérni, ami leginkább simogatás és ölelés. Nagyon édes tud lenni ilyenkor! :)
A dac és hiszti korszakkal naponta szembesülök és ha nekem is hasonló napom van akkor igen nagy türelmet igényel, de nagyon igyekszem. Dacos és akaratos, mindent szeretne egyedül csinálni, még azt is ami számára nehezen megy. Próbálom támogatni ezekben, de a türelmét gyorsan elveszíti a sikertelenség miatt és olykor nehezen vigasztalható. Volt már pár földre fekvős hiszti, aminél leginkább az vált be, hogy arrébb megyek és rá se nézek, mert talán öt percig ha tart, aztán odajön megölelgetni, vagy elkezd játszani valamit. 
Az irigység is felütötte fejét, tárgyakkal és velem kapcsolatban is. Igyekszem jól kezelni ezeket a helyzeteket, úgy tűnik egyelőre hajlandó a kompromisszumokra.
Fogat most nem növeszt, úgyhogy ezen a téren nyugi van. 
A zsiványkodása pedig határtalan, amiről kép híján itt egy videó, ami ma készült. Ferkó készítette délután a bicikli túrájuk alkalmával. Becsületére legyen mondva, menet közben vette fel. Ez a nadrágban bányászás a kedvencem, de a pólónk alá is szokott bújni néha. :)
Türelem, a 13. másodpercnél jön a lényeg!


2011. szeptember 23., péntek

Az eBay sztori

Már egy jó ideje rászoktam a vaterázásra, tulajdonképpen bármit is szeretnénk venni, azt előtte mindig ott is felkutatom, így hozzájutottunk már pár dologhoz lényegesen olcsóbban, mintha üzletben vásároltunk volna. A nyáron kicsit barangoltam az eBay piacterén is, mert ott még olcsóbban és még jobb dolgokat lehet találni. Régóta akartam venni például Lilinek egy puhatalpú kiscipőt. Az meg se fordult bennem, hogy mondjuk a Liliputiban tegyem ezt meg, de még a Vaterán is sokalltam az árát egy darabért, postaköltséggel együtt. Az eBayen viszont ezt is találtam, hihetetlen sok fazonban. A múlt héten ki is néztem egyet, és a  nagy nézelődés közepette rákattintottam, hogy megveszem és innentől el is köteleztem magam a vásárlás mellett. Ez nem is volt még gond, csak elakadtam a fizetési módoknál. Az utóbbi években sajnos hagytam megkopni az angol tudásom és ez most cserben is hagyott, így természetesen klikkelgettem a magyar útmutatókra, de pont azt az egyet nem sikerült megtalálni, ahol szájbarágósan le van írva mit és hogyan csináljak. De milyen jó, hogy vannak közösségi oldalak! Végül már irulva-pirulva a facebook üzenőfalára írtam, hogy kellene egy kis segítség. Kaptam is nagyon gyorsan, kicsit kiokosodtam aztán itthonról már utaltam is a pénzt. Közben az ebayről is küldtek egy üzenetet, hogy legyek már szíves kifizetni a megrendelt terméket. Én meg üzentem nekik, hogy sorry, de a bank kicsit lassan utal, így várjanak pár napot. Másnapra már meg is érkezett a pénz, ki tudtam fizetni, így én is megnyugodtam, hogy nem kell majd hosszas levelezgetésbe bonyolódni, ha meghiúsulna a vásárlása a megadott időn belül. Küldték is azonnal a köszönő levelet, hétfőn értesítettek, hogy feladták a csomagot, ma pedig már a postás is megérkezett vele. Kicsit kényes darabot rendeltem, mert fehér, de Lili már úgyis csak bent használja, viszont azt bánom, hogy eddig nem volt neki ilyen, mert amiket itt lehet kapni, legyen az cipő, vagy mamusz, enyhén szólva is hagy kívánni valót maga után, mert vagy aranyáron adják, vagy nem jó a minősége. Persze Ferkóm megjegyezte, hogy bezzeg I Love Mum, úgyhogy ígéretet is tettem egy I Love Dad változatra, amennyiben lesz másik gyerekünk, mert az már biztos, hogy amint talpra áll, ilyenekben tipeg majd. Én beleszerettem, és szerintem Lili is, mert egész délelőtt le sem jött a lábáról és ebéd közben is reklamált egy kicsit, amikor levettem, na de még csak véletlenül se egye már le éppen tojásos lecsóval. :)


A kis tulajdonos lábán
A lecsófőzés alatt kis cunami-tornádó képében söpört végig a konyhán és igyekezett lehetőleg a lábam alá helyezni minden konyhai eszközt. Dicséretére váljon, hogy az első Lili légy szíves pakolj mindent vissza a helyére! felszólításra egy Jó jó! válasz kíséretében mindent vissza is rámolt.
Kicsit megpihenve
http://viewitem.eim.ebay.hu/LUXURY-SOFT-LEATHER--BABY-FIRSTToddler-SHOES--LOVE-MUM/220685094959/item

2011. szeptember 20., kedd

Egy kicsit rólam

Jó pár éve már, hogy évente kétszer-háromszor jelentkezik a derékfájásom. Egy rosszabb mozdulat után érzem egy pontban az éles fájdalmat, valami becsípődésfélét, aztán pár napig elég nehezen mozgok, de ahogy jött úgy el is múlik. A szülés és a szoptatás következményeként azonban egyre rosszabb lett. Jobban mondva már amikor Lilivel várandós voltam akkor is fájt, kb. a 10. héttől kezdve. Nem volt elviselhetetlen, de sokszor nem volt mindegy mit és hogyan csinálok.  El is mentem akkor egy csontkovács-masszőrhöz és jobb is lett, de csak egy kis ideig, aztán újra jelentkezett a fájdalom. Aztán pár hét múlva még az ortopédiára is elmentem, és egy igen neves, de igen bunkó modorú orvoshoz volt szerencsém, aki persze nagy flegmán meg is jegyezte, hogy biztos csak a megnövekedett terhem miatt van. Aha, persze! Terhesség előtt is és már a 10. héten? Erről ennyit! Nem is foglalkoztam vele tovább, én is reménykedtem, hogy szülés után jobb lesz. Nem lett, de legalább nem állandóan fájt. 
Két hete talán, hogy egy nagyobb tüsszentés közben éreztem a szúrást, majd másnapra már az egész derekam beállt és azóta is nehezen mozdultam bármiért is. Felmerült újra a masszíroztatás, mert persze nem javított a helyzeten az sem, hogy a majd 12 kilós Lilus popsit is emelgethetem, cipelhetem, mert a fent nevezett kisasszony pár hete újfent nagy igényt tart rá. Ma aztán az ölembe pottyant a lehetőség Ferkóm egyik kollégája által, aki hasonló probléma miatt pár napja még felállni is alig bírt, de a bátyja, aki történetesen masszőr, rendbe hozta. Ferkó le is beszélte vele gyorsan, hogy erre én is befizetnék akár most azonnal. Éppen ráért, így csak össze kellett kapnom magam és már mehettünk is. Jaj, de nagyon jó volt! Tele volt a derekam és a hátam csomókkal, amiket szétmasszírozott, és szerencsére az is kiderült, hogy nincs gerincsérvem, amitől már pedig én is kezdtem félni egy kicsit. Előre szólt, hogy fájni fog és sikítozzak nyugodtan, de amikor hangomat se hallotta megkérdezte, hogy ez nekem nem fáj? De, fáj, azonban a szülési fájdalmakon nekem csak a fejfájás tesz túl, a többi már kéjutazás. Tényleg nem fényezni akarom magam, még ha úgy is tűnik, de szerintem a fájdalom küszöböm mindig is elég nagy volt, és a szülés óta ez csak erősödött. Családi vonás ez nálunk. Sok mindent másképpen élek meg azóta, a fájdalom az egyik. A lényeg, hogy most jól érzem magam, és biztosan lesz holnapra izomlázam, de az meg nem baj, mert érzem, hogy vagyok. Persze élhetnék még egy kicsit tudatosabban, mert mondjuk, ha nem lennék ilyen lusta disznó, akkor jógázhatnék újra, vagy akár kijárhatnék futni a száz méterre lévő sportpályára, vagy teniszezhetnék a húsz méterre lévő teniszpályán (bár ez nem hiszem, hogy az én sportom), vagy legalább úszhatnék (ha tudnék rendesen), de az vagyok és ennek megvan a maga következménye.
Hab a tortán a mai napra, hogy végre esik az eső! Remélem még fog is pár napig, hogy jól elverje a polleneket! Ez a kívánságom minden allergiásnak! :)

2011. szeptember 19., hétfő

Szüreti mulatság

Szombaton a helyi motelben megtartották a pár éve hagyománnyá vált Szüreti Fesztivált. Eddig mindig úgy alakult, hogy valami oknál fogva nem tudtunk kimenni, de most anyukám invitálására a délutáni szieszta után mi is kilátogattunk a rendezvényre. Nem csak a motelben megszállókat látják vendégül, hanem bárki aki arra téved nyugodtan betérhet, mert ráadásul ingyenes a részvétel. Szerintem elég színes programokkal várták a vendégeket és annak ellenére, hogy úgy tűnt több százan is megfordultak ott, mégis családias hangulat uralkodott. Gyerektől az idősebbekig, mindenki találhatott magának elfoglaltságot, még ha csak bámészkodni ment is az ember. 
Az alábbiak csak azok a programok, amelyekbe mi délután lévén még belecsöppentünk, de természetesen sok más is volt. Többek között hatalmas szőlőmennyiséget préseltek ott helyben és lehetett kóstolni a mustot és a murcit, volt hordókészítő, kovács, reggel óta főzték a szilvalekvárt, paprikát fűztek, tökfaragó szépségversenyt tartottak és zöldségszobrokat lehetett készíteni. A két utóbbit még zsűrizték is. Birkát főztek, malacot sütöttek és kemencés kenyérlángost. Volt lovaskocsikázás, a gyerekeknek labirintus és ördöglakatok megfejtése. Szerepeltek a helyi és a környékbeli néptáncosok és valami bajszos, betyárruhába öltözött mulatós zenével fellépő úriember is, akinek a művésznevét most nem tudnám megmondani. Mindemellett persze elmaradhatatlan  volt a kézműves kirakodóvásár. Szóval fesztiváli hanglat volt. Azt már ott megállapítottuk, hogy jövőre biztosan megint kilátogatunk. 
Lili is teljesen fel volt dobódva egész délután, olyannyira belemerült a rohangálásba, játszásba, táncikálásba, hogy sikeresen megfeledkeztünk a pelenkacseréről, aminek következtében tokától bokáig kakiban fürdött és csak akkor vettem észre, mikor a nagy rohangálás közepette egyszer a kezembe kéretőzött és megcsapott a gyanú szaga. Szerencsére csak a body látta kárát, de persze most nem volt nálam másik, így a hiányos öltözékre és a hűvösre való tekintettel nyolc órakor hazajöttünk. Gyors fürdés után zuhant is az ágyba és majdnem 12 órát aludt egyhuzamban. Egy ideje semmi panaszunk nem lehet az alvókájára, de ez már tényleg rekord idő volt. :)


Ha valaki kedvet kap, és jövőre is ilyen szép napsütötte nyár végi napon lesz a rendezvény, az akár össze is kötheti a fesztiválozást egy kis strandolással itt

2011. szeptember 17., szombat

Jó reggelt!

Az egyik legfinomabb reggeli, ha a Jó reggelt! kekszet belemártogatjuk a micimackós-tigrises joghurtba. Lilus fajta ízlés, és tényleg jó! :)

2011. szeptember 16., péntek

Az öltözködésről

Lili is, mint általában a legtöbb gyerek, ha muszáj akkor menekülőre fogja, de ha kénye-kedve úgy tartja, bármit magárra aggatna. Kedvencek a cipő, sapka és mindenféle kiegészítő (ebbe a kategóriába, akár bugyi, gatya fejre húzogatása, vagy melltartó táskaként való karon lóbálgatása is belefér). Csodálkozom is, mert stílusra szerintem nem a habos-babos csajos vonalat erősíti, hanem inkább a sportosan nőiest. Anyukám szerint olyan lesz a lány, amilyenre az anyja neveli. Lehet van benne valami, én is inkább a második kategóriába tartozom. 
Nagy örömömre és büszkeségemre már az önálló öltözködéssel és vetkőzéssel is egyre többször próbálkozik, a zoknit nadrágot például már ügyesen leveszi, a pólókba belebújik, de a kéz ujjakba dugásánál inkább felmérgeli magát. Ez mondjuk jellemző mostanában mindenféle sikertelen művelet kapcsán.:( Ha viszont sikerül valami, akkor rém büszke magára és be is mutatja a tudományát minden jelenlévőnek. Fejlődik az egója, na!
Az évszakváltással (bár ez a 35 fok nem ezt bizonyítja) megérett a ruhatára egy kis újításra. Meg azért is, mert a sok-sok kölcsönkapott ruhakészlet méret és szezon ügyileg is igen megcsappant. A ruháit eddig is legfőképpen a turkálóban fellelhető kincsek tették ki és tervezem is az újabb beszerzőkörutakat, csak eddig még tele volt nyári ruhákkal, most viszont ott is megjelentek az őszi-téli darabok. Mivel azonban kell egy pár  új is, a hétvégén kilátogattunk Szabadkára. Mondjuk ott inkább magunknak sikerült vásárolni, de azért ő is kapott egy-két dolgot. Ez a kedvencem:


Tegnap pedig Halasra mentünk egy bababizományiba, amiről itt nálunk csodákat regélnek. A szám éppen nem maradt tátva a kínálat láttán, de sikerült három szoknyával, egy kabáttal és egy majdnem otthagyott sapkával eljönni. A sapkát először én szúrtam ki neki, de nem akarta (ki érti?) felpróbálni, aztán mikor eljöttünk a sógornőm vissza akarta rakni a többi közé, erre Lilus kikapta a kezéből, már húzta is a fejére és vágtatott ki a boltból. Úgy kellett visszarángatni, hogy az árát megnézze az eladónő. Kemény 300 ft volt, ha egyszer nem veszi fel csak játszik vele, akkor is megérte. Így dől el a szerelemruhák sorsa! :) 
Később a Tesco ruhaosztályán kötöttünk ki, ahol féláron volt mindenféle csini ruha, így sikerült kardigánokat, pólókat és zoknikat beszerezni. És még közel sincs meg minden, ami szükséges. :( Minden bizodalmam a turkálóban van, már csak idő kellene, hogy elmenjek. Meg egy bébicsősz (jelentkező ezer), mert Lilus mostanában nem a türelméről híres. A babkocsiban nem ül meg, ha állunk, ha kiveszem, akkor meg folyton elrohangál, ami nem lenne baj, de akkora a turi, hogy szinte sosincs a szemem előtt, és sajnos könnyen kiszaladhat az utcára is.

A fent említett sapka
 Édes, ahogy hagyja magát fotózni, képes percekig pózolni. Ez is egy új dolog nála, imádom! :D

2011. szeptember 12., hétfő

Az okostelefonról

Elég sok képet és videót készítek Liliről és mivel szeretném a jobb pillanatokat megragadni sokszor a telefonommal veszem fel, mert hamarabb kéznél van és gyorsabban be is kapcsolom. Pár hónapja van egy okos telefonom, ami igazából csak egy közép kategória, de úgy tűnt a laptopnál mégiscsak okosabb. Merthogy, amikor felraktam a gépre a videókat, akkor az egy felugró ablak keretében kedves figyelmeztetést küldött, miszerint borzasztóan sajnálja, de ezeket a videókat ugyan lejátssza, viszont hangot ne is próbáljak kicsikarni, mert lehetetlen. Ez így is volt, még okos Ferkóm se tudta orvosolni a problémát. Gondoltam oké, azért én csak gyártom a felvételeket és majd a telefonon lemozizom annak, akit érdekel. Aztán valamelyik nap felraktam az előző bejegyzésben látható gyöngyszemet, arra gondolva, hogy ott a hang úgysem lényeg, és láss csodát a blogon mégiscsak hallatszik az én visszafojtani próbált kuncogásom. Így hát jöhetnek a videók is. Rögtön itt van kettő. Az elsőn éppen hullafáradtan ebédel, de zsiványkodásra van ereje. A végén meg tudnám zabálni. :)
A másodikhoz csak annyit fűznék, hogy nem az sztrádán autókázunk így, csak a három házzal arrébb lévő Mamihoz csorogtunk át lassan. Ja, és persze a garázsba is így állnak be. :)

2011. szeptember 8., csütörtök

Finnyások ne nézzék meg

A többieknek meg jó szórakozást! :)

A kreativitás határtalan! Miközben én a nyári ruháit szelektáltam, csendben besettenkedett az elcsórt dobozkával és tartalmával. Hátranézve ez a látvány fogadott. Én jót röhögtem. :D:D:D

2011. szeptember 7., szerda

Helyzetjelentés

Délelőtt 10 órakor általában ezek az állapotok uralkodnak nálunk. Én már rég nem töröm magam a rend miatt. :) 

 A jó hangulatról pedig a háttérben az Alma együttes gondoskodik. :)
 

2011. szeptember 4., vasárnap

Főtéri Sokadalom

Ez a neve az immáron 19. éve megrendezendő kis rendezvénysorozatnak a városunkban. Szokás szerint erre szeptemberben kerül sor, de most az eddigiektől eltérően az első hétvégén és nem a másodikon. Ez annyiból volt szerencsés, hogy évek óta a műsorok nagy részét megzavarta az eső, vagy elmosta rendesen. Egy héttel előtte pedig mindig ragyogó idő volt, mint most is. Ennyit az időjárásról.
Pénteken még nem igazán a buli hangulatról szól a történet, inkább csak kiállítás megnyitók vannak és egy-két műsor a színpadon. Mivel családunk három kislány és nagylány tagja táncol a különböző néptánccsoportokban, így már pénteken is volt számunkra érdekes program. Előtte azért beugrottunk még egy fotókiállításra, ahol egy helybéli srác tájképeit és gyerekfotóit néztük meg. Tehetséges, semmi kétség, egyszer talán még felkeressük ez ügyben. Visszatérve a néptánchoz, a műsor este fél nyolcra volt meghirdetve. Persze ez nekünk pont a vacsora és fürdés idő, de mivel nagyon szerettük volna megnézni a lányokat, úgy döntöttünk Lili elég nagy már ahhoz, hogy a jól bevált napirendjén módosítsunk egy kicsit. Nem járunk ilyen esti programokra, gondoltuk ezt is ki kell próbálni. Késő délután megfürdettük, megvacsoráztunk, majd besétáltunk a központba. Jól tettük, minden szempontból megérte. A műsor fergeteges volt, szokás szerint, a lányok pedig ügyesek és szépek, mint mindig. Én nagyon büszke lennék, ha egyszer Lilit is köztük látnám táncolni. Persze csak, ha kedve lesz hozzá. De ha esetleg go-go táncos lesz, valószínűleg akkor is az lennék. :) Rázta a kis hátsóját a zenére és egész jól bírta a strapát. Egyszer megszundított a kezemben, de végül kibírta ébren a műsor végéig, úgy fél tízig, tízkor pedig már az igazak álmát aludta itthon. 


Szombaton délelőtt itthon pihentünk, majd a délutáni alvás után megint útra keltünk, mert több program is érdekelt bennünket. Volt Caramel koncert, Abba Sisters és Lola is eljött, mondjuk a legkevésbé miatta mentünk. Na de neki is van persze közönsége, mi viszont inkább csak a távolból hallgattuk. Közben elmentünk pónilovakat nézni és az ugrálóvárban tomboló gyerekeket. Még Rolikával is összehoztunk egy randit és együtt nézelődtünk a kirakodóvásárban. Sajnos az ő korosztályuknak nem volt program, de azért egész jól elvoltak a bámészkodással is. Hat körül hazajöttünk fürdeni és vacsorázni, majd visszamentünk a városba, mert elhoztak ide egy jó kis brazil szamba show-t, ami tényleg meglepően jó volt, majd fellépett Wolf Kati, aki meg aztán lehengerelt bennünket a hangjával. Nekem nagyon tetszett, főleg, hogy élőben énekelt. Lili itt már feladta a küzdelmet a fáradtsággal és teljesen beájult a kezemben. A későbbi tűzijátékot már nem vártuk meg, nem akartuk, hogy a nagy durrogásoktól Lilus megijedjen. Jövőre talán már azt is megnézzük együtt.

Wolf Kati fanok
A háromnapos rendezvény utolsó programja a vasárnapi búcsú, ami a reggeli misével és az ünnepi körmenettel indul. Aztán szépen lassan a búcsú helyszínét ellepi a pörögni-forogni vágyók hada. Mi a délutáni szieszta után szoktunk kimenni, de inkább csak bámészkodni. Most viszont ugyebár van egy gyerekünk és hát csak ki kellett próbálni vele legalább egy forgót. Én voltam a szerencsés, aki felpattant egy paripa hátára Lilivel. Azt nem mondom, hogy veszettül élvezte, de megeresztett egy-egy mosolyt, és néha kiintegetett az apjának. Kicsit bágyadt volt még a két órás alvás után.

Nem vesztettem el a fejem, csak ez az egy kép készült, és annyira durva volt, hogy mindenki érdekében inkább levágtam. :)

Összességében teljesen jól alakult a hétvége, de ma estére már biztos nagyon elege volt a ki Csibimanónak, mert több, mint egy órás procedúra után sikerült elaludnia. :(  
Holnaptól pedig jöhetnek a jól megszokott hétköznapok.

2011. szeptember 1., csütörtök

Bölcsi látogatóban

A héten nyílt napot tartottak a bölcsiben, mert így évkezdésre készen lettek a felújításokkal, és nagyközönség előtt tartották az ünnepélyes megnyitót. Zsuzsi barátnőmmel kaptuk a csemetéinket és mi is elmentünk megnézni az immáron Ciróka Bölcsőde nevet viselő intézményt. Én ugyan nem láttam az eredeti állapotokat soha, de raktak ki, ilyen volt-ilyen lett képeket és azt kell mondjam, csak tátottam a számat. Döbbenetes a változás! Az utolsó szegtől kezdve a játékokon keresztül az udvarig, mindent felújítottak. Ez a pénz most végre tényleg oda jutott ahová kellett. Ha minden állami intézmény legalább így nézne ki (alap lenne, szerintem), akkor a magán óvodák azt hiszem felköthetnék a gatyájukat. Persze a szolgáltatás minőségét még nem ismerem, de egyelőre az is elég, hogy Lili leendő gondozónőiről csak jókat hallottam. Lilus és Rolika persze azonnal bevették magukat a játékok közé, édesek voltak, ahogy azt nézegették mihez is nyúljanak először. Simán elvoltak egy órát bent, majd az udvaron úgy, hogy gyakorlatilag néha megnézték ott vagyunk-e, aztán játszottak tovább. Lilit végül a homokozóból kellett már kiszedni, hogy elbírjunk indulni. Annyira elvoltam én is a bámészkodással, hogy bent elfelejtettem fényképezni, így csak indulás előtt örökítettem meg őket.   

Csak lazán!
Rolikával
Ádámmal

Voltak és még vannak is aggályaim a bölcsibe járással kapcsolatban, de most egy kicsivel kevesebb lett. Látom, hogy nap mint nap mennyit fejlődik és pont ezért aggódom is néha, hogy tudok-e én neki elég, számára hasznos ingert biztosítani. A bölcsi erre is jó lesz, mert vannak ugyan ismerős gyerekek, akikkel összejárunk, de azért egy igazi közösségbe járás mégiscsak más lesz. Remélem. Persze én is felnőttem anyukám szoknyája mellett, de az is egy más világ volt. A mai gyerekek eleve mintha több ingert igényelnének. Viszont annak sem vagyok híve, hogy két éves korára már hetente több foglalkozásra járjon, idegen nyelven beszéljen és táncikáljon. Ráér ez majd az óvodában, de akkor is mértékkel. Szóval efféléken vívódom mostanság. Addig is, van még négy hónapunk szinte csak együtt, igyekszem nem sokat töprengeni.

Kezdődik...