Rohan az idő...

Igyekszem nem azon szörnyülködni minden nap, hogy milyen gyorsan telik az idő, hogy Lilus mindjárt másfél éves, aztán ripsz-ropsz eltelnek megint a hónapok és betölti a két évet. Tudom, hogy nem kellene még ezen agyalnom, de azért is lett aktuális ez a bejegyzés, mert a múlt héten bölcsőde látogatáson voltunk. 
A helyzet az, hogy januártól oda fog járni és már most jelezni kellett a szándékunkat, mert ősztől várólistás lesz a felvétel. Kényszerhelyzet, ez van! :S Örülök, hogy nem most kell mennie, mert a bölcsőde épülete felújítás alatt van, így átmenetileg az oviban kaptak helyet. Ezzel nincs is gond, mert természetesen ürítettek ki számukra termeket, viszont az udvar elég durva. Lekerítettek nekik egy kis részt, ami finoman szólva is alig alkalmas udvarnak. Van bent egy rakás homok, egy mászóka, egy fa, ami pont oda nem ad árnyékot egész nap, és kb. 20 gyerek. Sajnos szükséghelyzet ez is! Az azért megnyugtató volt már előre is, hogy figyelembe veszik melyik gondozónőhöz szeretnénk Lilust íratni. Nem vagyok egy problémázós ember, de nekem nem mindegy kire fogom bízni nap mint nap a gyerekemet. Így is nehéz szívvel fogom ott hagyni, mert félek attól, hogy mennyi mindenről lemaradok a fejlődését tekintve. Én úgy érzem az az ideális, ha három éves koráig a szülővel lehet otthon a gyerek, aztán az ovi már jöhet. Próbálom úgy nézni a dolgokat, hogy még szerencsések is vagyunk, mert legalább a két évre meg van a lehetőségünk. Fel sem tudom fogni azt az embertelenséget, ami külföldön folyik, hogy pár hetes vagy hónapos gyerekeket kell otthon hagyni vadidegenekre, vagy bölcsődébe adni. Remélem ebben soha nem fogjuk őket majmolni! 
Kicsit ott is maradtunk, és persze azonnal lecsaptak a gyerekek az új húsra. :) Körbevették, mint hangyák a morzsákat és mindegyik egyszerre mondta neki a magáét. Ő meg csak pislogott és mosolygott zavartan, hogy mi is ez a nagy érdeklődés.  Volt három ismerős kis barátja is, akik persze büszkén mondogatták, hogy Itt van a Lili!, Én ismerem a Lilit! Édesek voltak nagyon! :) Jövőre ők már nem lesznek ott, de biztos akad majd egy-két cimbora. Könnyen barátkozós kislány, így szerintem nem lesz majd gond. A beszoktatós időszak itt két hét, ennyi idő alatt az anyukának fokozatosan le kell kopnia a gyerekről. Biztos lesz majd néha sírás-rívás, de vagyok annyira önző, hogy ennek még örüljek is, mert csak ne legyen már mindegy neki, hogy ott vagyok-e vagy sem. Aztán az is elég valószínű, hogy én leszek az, aki több könnyet hullajt majd az ajtón kívül. :(

Majdnem elfelejtett hóforduló

Általában nem vagyok egy dátum elfelejtős, de most azért majdnem sikerült. Az sokszor előfordul, hogy azt sem tudom milyen nap van, és nem tudom más hogy van ezzel, de  nekem nagyon egybefolynak a napok mióta itthon vagyok Lilivel. Este vacsoránál jutott eszembe, hogy hoppá-hoppá 24-e van. Így előkaptam gyorsan a masinát és kattogtattam párat. Ennyire tellett egy kapkodó anyukától és egy 16 hónapos, nagyon fáradt kis manótól. Apró betűs megjegyzés, hogy a haja a rákent vajas kenyértől áll ilyen zsiványul. Mostanában alap a napi három hajmosás. :D

Egy vödör víz boldogság és a kölcsön traktor

Fantasztikusságok

Sajnos mi egy olyan idézőjelben fantasztikus városban lakunk, ahol idézőjelben fantasztikus vandál fiatalok minden hétvégén tönkretettek valamit a tőlünk kb. 30 méterre lévő tényleg fantasztikus játszótéren. Az alapítvány, ami a fenntartója volt, végül megelégelte és a romokat is lebontotta. Így most a városban egyetlen valamirevaló játszótér sincs, nemhogy fantasztikus. Maradt egy nagy homokdomb a helyén, amit persze teljesen belepett a gaz, így még homokozásra sem alkalmas. A fantasztikus még is az, hogy van egy találékony ember a családban, aki pikk-pakk képes összedobni egy ilyen kis fantasztikus homokozót a kislányának. Persze öröm volt a köbön, és fél köbméter homok a fürdőkádban, miután az első birtokbavételt követően zuhany alá kellett parancsolni a feje búbjától a lábujjáig csupa homok Csibimanót.

Jó volt, szép volt, köszönjük ennyi

Már egy hete történt, hogy Lilus a reggeli ébredés utáni összebújós henyélés közben mintha elfelejtette volna, hogy ő bizony még szopizni szokott. Gondoltam egy merészet és úgy döntöttem, hogy akkor megpróbálkozom itt véget vetni az inkább már szertartássá vált reggeli falatozásnak. Nagyon kíváncsi voltam az ezt követő reggelekre, hogy vajon mit szól hozzá. Másnap persze már eszébe jutott és keresgélte a táplálék forrást, én viszont próbáltam nagyon határozottan elterelni a figyelmét, és szerencsére sikerült is mielőtt kitört volna egy kisebb-nagyobb hiszti. Közben majd megszakadt a szívem. :( Mostanra, minden nehézség nélkül eljutottunk oda, hogy megelégszik a szimplán összebújással és a hajam csavargatásával. Ezt egyébként annyira imádom, kivéve, azon ritka alkalmakat, amikor bedurvul és beletép. Kicsit sajnálom, mert szerettem ezt az időszakot, viszont úgy érzem van egy egészséges határ, ami számunkra elérkezett. Persze nem azt mondom, hogy elítélem azokat, akik ennél tovább folytatják, mindenkinek szíve joga ezt eldönteni, nekem kb. ennyi fért bele. Nagyon szoptatás párti vagyok, és a vágyamat, hogy Lilust legalább fél évig ilyen módon is táplálhassam, már sikerült túlteljesíteni. 1 év, 3 hónap, 2 hét és 4 nap. Nagyképűség vagy nem, igenis büszke vagyok magunkra, de persze elismerem, hogy a természet is kegyes volt hozzánk ez ügyben. :)

A birodalom

Vasárnap, egy héttel a munkálatok megkezdése után kész lett a Lili szoba. Egy-két apróságtól eltekintve minden a helyén van. Egy nagyobb volumenű dolog még rám vár, mégpedig, hogy szeretnék a falra festeni valamit. Már körvonalazódik bennem az ötlet, csak nem született meg a teljes terv. A munka nagy részét, igazából szinte mindent, Ezermester Ferkóm végezte, glettelt kicsit, festett sokat, konvektort javított, szőnyeget szabtak be a sógorommal, bútort szerelt szét és össze, és még a függönyöket is felrakta helyettem. Saját bejáratú Superman. Klassz, mi? :) 

Ilyen volt két évvel ezelőtt. (Azért nem így nézett ki két évig, kicsit ki volt glancolva, hogy raktárszobának is alkalmas legyen.) Így viszont hatásosabb a változás. :)

Ilyen lett. 

A legnagyobb segítségünk természetesen Lilus volt, aki pakolászás közben lefutott egy maratont a két egymás mellett lévő szoba között. Ugyanis, annyira belejöttünk a bútorrángatásba, hogy ha már lúd, legyen kövér, a mi szobánkat is átrendeztük egy kicsit. Bár inkább nagyon. Segített nekem takarítani, szét összepakolni, ruhás kosarat kirámolni, fiókokat kiborogatni, porszívócsőbe dugdosni a konnektorba való vakdugókat, mert tök jó, hogy pont belefér, és úgy általában mindig a lábunk alá hozni valamit. De legalább nagyon élvezte, és ez a lényeg!

Takarítás közben, a szülés után megmaradt, használatlan, majd remélem még jó lesz valamikor jelszóval elrakott textilbugyival a fején. Ez egyébként egy újabb hobbi. Nem a textilbugyi, hanem úgy általában a dolgok fejre húzása. A másik az apja fején volt, de ilyen képpel inkább nem sokkolok senkit.

A szoba amúgy sikert aratott, büszkén vezetett be minden érdeklődő családtagot, akik egy Canossa-járás keretében mind meg is jelentek még vasárnap. :) Első éjszaka elég rosszul aludt, de gyanús, hogy nem a szoba zavarta meg, mert ilyen akkor is előfordult, amikor velünk volt, és a tegnap éjjel kifejezetten jól telt. Szerintem nekünk inkább szokni kell a helyzetet, mint neki, én legalábbis még a feldolgozás fázisában vagyok. :(

A szerencse lánya

Ezt a kis balesetet el is felejtettem megírni még a múlt héten. Történt, hogy Lilit a vadiúj kis kalapjában vittem sétálni, amiben persze feszített is rendesen, amikor  egy madár letojta a fejét. Egy lépés választott el attól, hogy én legyek a szerencse lánya. :) Éljen a tavasz, éljenek a repkedő madarak!

Lili szoba

Mielőtt Lilus megszületett már biztos voltam benne, azt szeretném, hogy egy szobában legyen velünk. Én így voltam nyugodt. Nem láttam értelmét annak, hogy külön rakjuk, mert lehet, hogy ő nyugodtan aludt volna és nem lett volna semmi gond, de én biztosan nem és folyton csak rohangáltam volna át hozzá minden apró neszre. Így is sokszor figyelgettem, hogy szuszog-e, vesz-e levegőt stb. Akkor azt gondoltam, biztos csak azért szeretném ezt, mert első gyerek és tapasztalatlan vagyok, talán kicsit aggódós, de most azt mondom, annak ellenére is, hogy tényleg soha nem volt probléma, majd a következő gyerekkel ugyanígy szeretném csinálni. Ferkóm ezzel mindig is egyetértett, és nem költözött külön szobába csak azért, hogy ő nyugodtan aludhasson. Pedig tényleg voltak/vannak néha húzósabb éjjelek. Szerencséjére igen jó alvókája van, volt olyan eset, hogy Lili két óra hosszát ordított mellette és reggel megkérdezte,  jó éjszakánk volt-e?  Hmm, igen... köszi! :)

Lilus rendszeresen még mindig nem alussza át az éjszakákat, de gondolom egyszer ez is bekövetkezik. Talán pont a külön szoba lesz a megoldás. Mostanában viszont már tényleg azt gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy átköltözzön a saját szobájába, aminek befejezése két éve a lakásfelújításkor félbemaradt. Így a jövőhéten kisebb munkálatok várnak ránk, itt-ott kisebb javítgatás, festés, rendezkedés. A függönyöket tegnap Ferkóm egyik nővére megvarrta, így azokkal már nincs gond. Ezer köszönet és hála érte!!! A többi munka pedig ránk vár. Szeretnénk egy kellemes kis kuckót varázsolni neki, nem túlcsicsázott,  rózsaszín fodros-bodrost, inkább a pasztell színeket részesítjük előnyben és majd a kiegészítőkkel csajosítjuk. :) Kíváncsian várom milyen lesz, és főleg, hogy mit szól hozzá Lilus!

Vasalás és csendélet

Tíz perccel a vasalás megkezdése után. :)

A legdrágább szó

Lilus legújabb szava tegnap az volt, hogy ANYA. Szépen, tisztán, érthetően. Egyébként annyira zsivány ám ez a kis Csibimanó, mert tudja ő ezt már régóta, csak nem volt hajlandó kimondani. Ha megkértem, hogy szólítson így, mindig csak somolygott egyet és széles szájjal vigyorgott. Nem akartam erőltetni, de tényleg nagyon vágytam már rá. :) Ilyeneket mondott már, hogy aja, nyanya, ada és szólított már apának, mamának, de az áhított szó még nem bukott ki belőle. Szerintem tegnap is csak megfeledkezett magáról és véletlen szaladt ki a száján, mert azóta sem mondja, csak továbbra is somolyog és vigyorog. :) Ő már csak ilyen huncut, amiért imádom! Ezt  biztos talán  mondtam már párszor. :)

Mai kedvencek

Kerticsap szerelő (mivel mással, mint habverővel)

Futááááás!

 

 

 

Szájbiggyesztős duzzogós

Elfogult vagyok, nem fűzök hozzá többet :)

Anyák napja

Nagyon sok dolog miatt szeretek ANYA lenni, de persze a legfontosabb hogy van egy 15 hónapos kis Csibimanóm, akitől a mérhetetlen sok puszi és ölelés mellett, Anyák Napján kaptam egy csokor gyöngyvirágot (Ferkóm önfeláldozó, zuhogó esőben kertben virágot szedő közreműködésével, grátiszként még vereset is mondott Lilus helyett :)) és egy isteni finom kis szív alakú csokitortát (Anyukám közreműködésével). Imádok ilyen módon szeretve lenni, és egyre inkább úgy érzem, kell nekünk még egy-két-sok gyerek! :)