2012. február 27., hétfő

A hétvégi termés

Szent elhatározásom, hogy Lilussal megszerettetem az alkotás örömét, és ha csak lehet együtt csinálunk valami kreatív dolgot. Nem kell ennek nagy horderejűnek lenni, elég ha ötletes és a lényeg, hogy részt tudjon venni benne. Nem vagyok egy nagy ötletgyáros, de a már mások által elkészített dolgokat szívesen kipróbálom. Találtam erre egy nagyon jó blogot, Kifli és levendula, ahol minden nap találok valami olyat, amihez szívem szerint azonnal hozzáfognék. Egyszerű, jópofa, nem időigényes, és nem utolsósorban szinte filléres ötletek tárházát lehet itt megtalálni. Az alábbi méhecskék és kis hajó is innen származik. A leírás Levendulalánynál megtalálható, akit azt hiszem gyakran fogok még itt említeni. 





Mit is kezdjek magammal?

Ma van a napja Lilus első ott alvós próbálkozásának, ami azt jelenti, hogy ha minden simán megy, akkor délután négyig nem találkozunk. A reggel ígéretesen indult, egy gyenge próbálkozást kivéve, ami arról szólt, hogy ugye bótba megyünk nem gyerekekhez és inkább nézzük tovább a Bogyó és Babócát öltözködés helyett. Ahogy elhagytuk a lakást már jókedvű volt, a bölcsőde kapujában már arról beszélt, hogy szejetem a gyejekeket, öjejem (ölelem) a gyejekeket, anya bótba megy, Lili majad. :) Vidáman átöltözött és önállóan bement a terembe, ahol visszafordult egy pusziért, majd Katika ölébe penderedett. Vele közben megbeszéltük a forgatókönyvet, ami úgy néz ki, hogy negyed egykor felhívom őket, hogy hogyan boldogulnak és ha nagyon nem megy a dolog, akkor ma még hazahozhatom, de minden nappal szeretnének többet próbálkozni vele. Na majd meglátjuk, mindenesetre én nagyon drukkolok neki, hogy jól érezze magát! :)
És hogy én mit fogok kezdeni magammal délután négyig, fogalmam sincs. Őrült sok takarítani valóm nincs, vasalni valóm viszont annál inkább, de egyik sem épp a legnagyobb örömforrás, így még győzködöm magam egy kicsit. :S

2012. február 21., kedd

A tavasz ígérete

Csodásan süt a nap, olvad a hó, virágzik a jácint... kell ennél több, hogy elhiggyem, hamarosan tavasz lesz? :)
Zsuzsimnak ajándékba
Anyukám ezzel a táskával lepett meg a minap. Igaz csak születésnapomra szánta, de sejthette, hogy kell a lelkemnek valami szépség, így hamarabb megkaptam. Természetesen ő készítette! :)


Végül pedig nem bírom ki, hogy ne mutassam be az új szerelmem, aki  ami egy kínai cipőboltban féláron kacsintott rám. Én tényleg próbáltam neki ellenállni, de a nővérem rábeszélt, hogy igazán megéri az árát, és az ajtócsapkodást :), és vegyem meg, de azonnal! Engedtem a csábításnak, és már nagyon várom az alkalmat, amikor először libbenhetek ki benne az utcára.



Bölcsi, és annak utóhatásai című fejezet

Az a helyzet, hogy Lilus, mint minden másban, a bölcsődébe való beszokásban is követi a nagykönyvben előírtakat. Mármint azt, hogy normális gyerek módjára roppantul megviseli a kis lelkivilágát. Tudom én, hogy így van ez jól, mert ez is a folyamat része, de borzasztóan sajnálom érte, és sokszor nehéz a saját érzéseimet ezzel kapcsolatban rejtegetni előle, mindig pozitívnak és legfőképp türelmesnek lenni. A múlt hét végére már finomodott a helyzet, péntek reggel (és tegnap, meg ma is) már nem sírt, csak folyton azt hajtogatta, hogy Anya, majad!, Anya majad!, mármint vele, ott, ahol ő igazából úgy tűnik szeret lenni. Merthogy hiányol egész délelőtt, de el lehet terelni a figyelmét, együttműködő mindenben és ami a lényeg, hogy sokat ebédel, ami nála biztos jele annak, hogy jól érzi magát. Engem persze amellett, hogy lóg rajtam egész délután, hatalmas puszikkal és ölelgetésekkel bombáz, büntet is keményen, amiért ott merészelem hagyni. Verekszik is néha (engem üt), és újabban megint irigy, bár ez ügyben hajlandó a kompromisszumokra. A legváratlanabb pillanatokban kapja el egy-egy hisztiroham, és mondanom sem kell  minden esetben valami teljesen banális dolog miatt.  Nehéz figyelmen kívül hagyni a vergődését, mert egyrészt sajnálom és szeretném megbékíteni, másrészt annyira behergeli magát, hogy az már tényleg ijesztő, tőle legalábbis szokatlan ez a viselkedés. Ma még nem alszik ott, de a hétvége felé talán már próbálkozunk vele, na és ettől már tényleg félek előre, mert itthon sem alszik el nélkülem, és elképzelni sem tudom, hogy ott hogyan tudják ezt majd kezelni. Mivel itthon vagyok még egy ideig, ha ez nagyon nehezen menne, akkor talán húzom még egy kicsit ezt a dolgot. Bár nem is tudom mi lenne a jobb. :(
Tegnap farsang volt náluk és ő nyuszilánynak öltözött, irtó édes volt, de nem hagyta magát fényképezni, így nem tudom megmutatni. Ott végül nem volt hajlandó felvenni a nyuszifüleket és nagyon tartózkodóan viselkedett, de egy idő után feloldódott, mert nyalánkságokkal teli csemegézős bulit tartottak, és hát egyértelmű, hogy hozzá a hasán át vezet az út. 
Amikor megyek érte az első pillanatban homlokráncolós mérges arcot vág és elhajítja a cumiját, majd megrepteti a nyulat és a macit is, aztán fél perces duzzogás után a nyakamba ugrik. Csak hogy tudjak róla, ő most rettentően haragszik, de azért szeret. Imádom! :)

2012. február 14., kedd

Helyzetjelentés

Lilus a bölcsiben, én meg itthon, igen csak béka segge alatti hangulatban. Mondjuk amikor eljöttem tőle, ő sem volt jobb állapotban. :( Tegnap inkább haza sem jöttem, inkább a városban ütöttem el az időt, amíg ő dolgozott :), de hát nem lébecolhatok állandóan máshol. Így most megszavaztam magamnak egy kis hangulatjavító netezést, aztán nekiugrok a mosogatnivalónak és mehetek vissza érte. Remélem a mai napja jobban alakul, mint a tegnapi, bár az sem volt annyira meredek, legalábbis Katika szerint, mert sírdogált ugyan néha, de könnyen meg lehetett nyugtatni. Viszont a hazafelé út már izgalmasra sikeredett, mert szegénykém piszkosul fáradt volt, de se a kocsiba nem ült be, se sétálni nem volt hajlandó, én meg nem tudtam egyszerre őt cipelni és kocsit tolni a járdákon (!!!) is bokáig érő hóban. Így végül én győztem és beleültettem a járgányba, cserébe hazáig hallgattam, és velem együtt az utca népe, a visítást. Felemelő volt! :S A délután azért már kellemesebben telt, befogtam egy kis kreatívkodásra és együtt elkészítettük ezeket a szépségeket, nekem legalábbis azok. A lila az enyém, de fejben már a többinek is van gazdája, ha nekik is tetszik. Egyszerű gyűrű alap és gombok, ragasztóval rögzítve. Darabonként 160 ft-ból megvannak. Élőben szebbek a színek, bocsánat a minőségért! :)

2012. február 12., vasárnap

Szép, szép, de nekem már elég

Szeretem az ilyen hóban gazdag, fagyos, de azért napsütötte telet, viszont most igazán nem bánnám, ha már a tavasz szele lengedezne erre. Utoljára talán gyerekkoromban volt ekkora, és ilyen sokáig kitartó hó, amire egyébként jó visszaemlékezni. Ferkómmal szoktunk nosztalgiázni azon, hogy milyen is volt, amikor a téli szünet szinte végig így telt, mennyit játszottunk a környékbeli gyerekekkel. Meg se kottyant akkor ez a nagy hideg, reggel kimentünk, hógolyóztunk, csúszkáltunk, fakutyáztunk, napközben egyszer talán levedlettük az átázott ruháinkat, esetleg ettünk valamit, aztán estig megint nem láttak bennünket a szüleink. :) 
Nem tudom Lili fog-e még valaha ekkora havat látni, mindenesetre most a látványával megelégszik és örömködve mutogat kifelé, hogy Anya, habos (havas)!  :) Közelebbi barátságba nem igen kerültek, egyrészt mert valószínűleg pont akkor fázott  meg, amikor egy hete elkezdett esni a jeges szél kíséretében, és éppen babakocsival úton voltunk. :S Másrészt a betegség miatt sok időt nem töltünk kint ebben a hidegben, és egyébként sem élvezi különösebben, hogy beöltöztetve pingvin lépésekkel bír csak közlekedni. Öt perc után közli is, hogy Elfájadtam!, és cipelteti a popóját. Pedig én beterveztem, hogy megfűzöm a sógoromat egy traktorral húzós szánkózásra, ami mondjuk még nincs elvetve az időjárás előrejelzést tekintve.

Szeretem a szomszédok kertjét, ilyenkor el tudom képzelni, hogy egy erdő mellett, vagy a hegyekben lakunk. De jó is volna! :)

Hólapátolók :)
 Csak tudnám mi volt a terve a pecabottal! :)
Hójembej!





2012. február 8., szerda

Zűr(zavar)

A fent említett állapot valahol a tegnap délelőtti orvoslátogatás (nem vírusos a takonykór, csak meghűlt egy kicsit) és az esti finoman szólva nehézkes elalvás között állt be, és makacsul kitartott ma egész nap. Az ominózus nevetgélős majd kettő perc múlva sírós, hisztis, hajtépős elalvás után hajnali 3-kor csapott le újra a Lili nevű hurrikán. Éjszaka ha megébred, általában nincs annyira észnél, hogy ne lehetne pár perc alatt visszaaltatni, de most úgy kipattant a szeme, hogy nem hatott se szép szó, se kevésbé szép szó, se könyörgés, se alkudozás, se semmi, Ő mindenáron olvasni akart. Ósaj, ósaj, ósaj! (olvasni, mesét), mindezt kb. 8 oktávon.  Rejtély, hogy honnan jött ez a gondolat így hajnalok hajnalán! Mi azért csak tartottuk magunkat ahhoz, hogy na mégse már, mert akkor mi lesz a következő kívánság és egyébként is éjszaka van, alvásidő és kész. Mondjuk ezt az éjszaka van dolgot csak akkor hitte el, amikor Ferkóm a fél lakáson körbevitte és minden ablakon kinéztek. Az olvasásról viszont nem tett le, így a mi ágyunkban kötött ki, hátha attól megnyugszik végre. El is csendesedett gyorsan, de kétszer még remegő hangon felsóhajtott, hogy Ósaj! :) 
A reggel se indult sokkal jobban, majd az egész napra rányomta bélyegét a folytonos ellenkezés, a verekedés, a rengeteg Nem. Nem. Nem., és éreztem, hogy én sem éppen a türelmes napjaimat élem. Közben meg sajnáltam, mert tudom, hogy beteg, ami miatt kevesebb időt töltünk kint,  hogy nehéz neki is ez a dac korszak, és talán van egy kis bölcsis utóhatás (a héten egyébként nem ment a betegség miatt, jövőhéten újult erővel indulunk neki). Még többet próbáltam ölelgetni, szeretgetni, de ma még kevésbé hagyta magát. :( Nem is csodálom, ha a nagyon utált orrszívó-porszívózás miatt büntet keményen. Ennyire zűrös napot viszont még se betegség, se a dacolás nem okoztak, így gyanús volt, hogy lapul még valami a háttérben. Aztán Pipacsnál jött a nagy felismerés, hogy bizony telihold van. És tényleg, régebben mindig figyeltem ezeket a napokat és tetten érhető volt valami változás a viselkedésében, meg az enyémben is, de már megfeledkeztem róla.  :S
A mai nap egyik pozitívuma, hogy kiderült, Lilus imádja Bogyó és Babócát, így gyorsan szereztem neki két DVD-re valót, ha esetleg holnap szükség lenne valami lenyugtatós időtöltésre.
A másik pozitívum, hogy anyukám, a legjobbkor, megjelent a Nyúllal (most még ez a neve) és végre egy kis enyhülést hozott a vihar közepébe. :)


 
A harmadik pozitívum, hogy életem első sajtos bagettje egész jól sikerült, annak ellenére, hogy rozslisztből csináltam, mert csak az volt itthon. Lehet, hogy az én ízlésemmel van a baj, de ezek a péksütik igazán a fehér lisztből finomak.  A feszültséglevezetős forralt borhoz kiváló. :) Az eredeti recept Limara pékségében megtalálható.
 


2012. február 7., kedd

Mostanában ilyeneken mosolygok

Nem is értem miért nem Woodstock idején pottyantotta le a gólya. :)


Telefonos segítség a puzzle kirakáshoz. Apaaa! Majac? Ühüm, jó-jó! Puszi!
 

Nálunk a medvék is családtagok, ami jár, az jár! Egyé maci, fijom!


2012. február 5., vasárnap

Máris szabadságon :(

Úgy néz ki holnap már kénytelenek is vagyunk kihagyni a bölcsődét, mert Lilust vagy valami takonykór támadta meg, vagy a fogai produkálnak már megint hasonló tüneteket. Éjszaka nagyon rosszul aludt, alig kapott levegőt és ma az orrára akár zacskót is lehetett volna kötni, annyira folyt. Nem csodálkozom, ha ebben az időben összeszedett valamit, de gyanús a két alsó félig kibújt rágó foga, mert azoknál be van dagadva az ínye. Láza nincs és a kedve egész jó, így holnap még várunk, de ha nem javul, akkor egyértelmű, hogy doktornéni lesz belőle. Ezt jó lenne elkerülni, mert a múlt héten szabadságon volt, így holnap ezren lesznek és nem hiányzik még valami kórság ennek tetejére. :(

Túl az első pár napon

Mi másról írnék pár sort, mint a bölcsiről. Szerdán voltunk először, és még csak délelőtt másfél órát, ami mondhatni teljesen pozitív élményekkel zárult. Előzőleg nem vittük túlzásba a bölcsi emlegetését, mert nem akartuk hogy egy számára ismeretlen dolog ekkora jelentőséget kapjon, és esetleg pont azért mert nem tudja mi az, stresszeljen miatta. Elég volt szerintem az, amit rajtam érzett. Így inkább arról beszélgettünk, hogy gyerekekhez megyünk játszani, és milyen sok játék van ott, meg persze hogy újra találkozhat a két kedves nénivel (Katika,és Anita), akik meglátogattak korábban minket. Tetszett neki az ötlet, és szerdán mikor megérkeztünk azonnal oldott hangulatba került, nem volt semmi tartózkodás benne. Jól megnézett magának minden gyereket :), és kipróbált sokféle játékot, de azért a szeme sarkából folyton figyelt engem. Voltunk a sószobában is, ami a felújítás óta van ott, és minden nap legalább húsz percet eltöltenek bent a gyerekek. Döbbenet, de például ebben a csoportban, szeptember óta most először hiányzik négy gyerek betegség miatt, eddig nem volt beteg egy sem. Nem is értem óvodákban miért nincs ilyen (ott szerintem még hasznosabb lenne), a felszereltségét nézve nem tűnik nagy befektetésnek.
Csütörtökön már két órát voltunk bent, ugyanúgy zajlott minden, mint előző nap és ekkor már kimehettem volna pár percre, de Katika azt mondta, halasszuk el, mert azt látja Lilus még jobban figyel. Talán köszönhető volt ez annak, hogy egy kislány, aki pár hete van ott,  egész nap az anyukája után sírdogál, nem játszik, a gyerekekkel nem kommunikál és csak a felnőttek ölében hajlandó ülni. Már engem is kiszúrt magának, és Lili tűrte, hogy megdajkálgassam néha, de azért figyelte nagyon minden mozdulatomat.
Pénteken aztán be kellett keményíteni kicsit. :( Előre megbeszéltük a gondozónőkkel, hogy el vagy legalábbis ki fogok majd menni, akkor is ha Lilus ellenkezik és a reakciójától függően megyek majd vissza. Én nem akartam kiszökni tőle (nem szoktam soha), hanem próbáltam vele megbeszélni. Számítottam rá, hogy nagyon fog ellenkezni, és így is lett, a szívem szakadt meg érte, de engedtem a több éves tapasztalton alapuló tanácsnak, és kimentem. Kb. 2 perc alatt megnyugodott, majd segédkezett egy kislány átöltöztetésénél és pelenkázásánál. Bennem pedig megszólalt a kisördög, hogy Na ne már, ennyire mindegy ennek a gyereknek, hogy ki van vele? És ekkor jött a válasz, hogy jaj de nagyon nem mindegy! Először csak kicsit sírdogált, majd egyre jobban belelovalta magát és hallottam a hangján, hogy ez nem lesz egyszerű menet. Szívem szerint téptem volna fel az ajtót azon nyomban, de tudtam, hogy ebben az esetben kicsit türelmesnek kell lennem, mert pont, hogy ezzel nem tennék jót. Tartotta magát keményen, mert nem kellett se maci, se cumi és azt sem engedte, hogy hozzáérjenek. Ekkor már leskelődtem kicsit és borzasztóan sajnáltam, mert annyira küzdött szegénykém még saját magával is. Néha megakadt a tekintete valamelyik gyereken, vagy éppen a cipője vizsgálgatásával volt elfoglalva, de újra meg újra rázendített egy kicsit. Katika végül kijött és mivel látta, hogy sokkal jobb állapotban én sem vagyok, azt tanácsolta menjek el egy kicsit és higgyem el ez kívülről nézve sokkal rosszabb, mint amit ő lát rajta bent. Szerinte hamarosan megnyugszik, mert ha igazán kétségbe lenne esve, könnyeit hullajtva zokogna, és egy pillanatra sem kötné le semmi. Itt meg is tanultam azt (már megint :)), hogy akármennyire  fáj a szívem érte, és azt gondolom, hogy minden rezdüléséből tudom, mikor hogyan érzi magát, akkor is hallgatnom kell a tapasztaltabbra, mert teljesen igaza lett. Húsz percig voltam távol, és mire visszaértem teljesen megvigasztalódott és már Anitának is megengedte, hogy kézbe vegye. Nem mentem be azonnal, mert éppen hozták nekik az ebédet, így a szomszéd helyiségből leskelődtem, hallgatóztam és nagyon büszke voltam rá, mert egy szó nélkül ment a többiekkel kezet mosni, segített a pelenkázásban, szólt, hogy neki még nem kell cserélni, majd leült az asztalhoz és egyedül megebédelt. Ezután kihozták hozzám. Azt a pillanatot soha nem felejtem el, mert ekkora örömet és egyben megkönnyebbülést az arcán még nem láttam. Úgy tűnt megmaradt a bizalom! :) 
A neheze, az ott alvós napok még ezután jönnek, de nagyon reménykedem, hogy ennél nagyobb traumával az sem fog járni.  Itt elvileg két hét a teljes beszoktatás, de persze ettől gyerektől függően el lehet térni, és mivel áprilisig itthon vagyok, az időnkbe belefér, hogy igazán meg is szeresse. :)