Az egyik nagy keresztem, amit magammal cipelek mióta Lilus megszületett, az a fogyni nem akaró, feltornyosodott vasalni való. Leginkább azért, mert nem szeretek vasalni, így mindig ez az utolsó a tennivalók sorában. Ma rájöttem, hogy lehet ebben örömet találni, mégpedig így. :)
Közben az éppen aktuális kedvenc zenére (aminek a szövege egyébként szomorkás, de a zene attól még kifejezetten jó) ráztuk együtt a hátsónkat, csak hogy még élvezetesebb legyen. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése