Heti összefoglaló I.

Van egy kis elmaradásom például a szokásos hófordulós bejegyzéssel és történt még egy-két apró említésre méltó esemény, így most ide sűrítek mindent.

A héten Lilus 21 hónapos lett. Számomra már megint rohamosnak tűnik az a fejlődés, amit produkált az elmúlt egy hónapban. Minden téren egyre önállóbb, még abban is, amit nem kellene még csinálnia, de nagyon akar és mindent megpróbál. 

Öltözködés közben, ha a pólót a fejére húzom, a kezeit már beledugja egyedül is, kabátot, sapkát és némelyik cipőjét felveszi és leveszi. Próbálkozik a zokni és harisnya felvétellel. Huncut és zsivány, mert ha én öltöztetem, azt állandó rohangálással szabotálja és közben hatalmasakat kacag a sikertelenségemen. Néha azért elfogy a türelmem, főleg, ha én már felöltözködtem és háromszor lever a víz, mire őkelmére legalább az egyik cipőt felrángatom. Most éppen kesztyűmániás, elővette a tavalyi darabot, ami éppen az ujjait elfedi és hurcibálja magával mindenhová. Tegnap beújítottam neki három párat, de erről majd még írok.

Még mindig könnyen kiszámítható a viselkedése, de az akaratosságát néha nehéz kezelni. Tudom, nem rossz, ha van akarata, később a javára válik, csak amikor mondjuk a cipőfűzőjét ő szeretné bekötni és tényleg hosszú percekig elbíbelődik vele, aztán amikor nem sikerül (nem is értem 21 hónaposan miért nem! :) ), akkor dúlva-fúlva-csapkodva-kétségbeesve végre elfogadja a segítségemet.

 

Nagyon jót tesz neki a néptáncra járás, már naponta többször kéri, hogy mondjuk a mondókákat, énekeket, van amelyiket önállóan mutogatja, de csak ha akarja, ha kérem, akkor kisebb a lelkesedés. :) A tánclépéseket (kézen fogva körbejárunk, lábunkat ütemesen a földhöz verjük, vagy lóbálgatjuk :)) minden nap gyakorolja, és így táncol minden egyéb zenére, amit hall.

Valószínűleg közeledik a nagy szókincsrobbanás időszaka, mert naponta több új szóval kápráztat el bennünket, van amit nem tudom honnan szed elő, mert esetleg csak napokkal előtte hallhatta. Néha kicsit sejpít, és imádom mikor azt mondja, ruja (ruha), gyuja (gurít), csuja (csuma), cuja, cuji (cumi), és persze a szejet (szeretlek). Egyre több a két szavas mondata, de elhangzott már az is, hogy Bubu hol van?

Szerintem nagyon ügyesen rajzol. Az első pillanattól kezdve (már több hónapja), amint ceruzát vett a kezébe, helyesen tartotta, soha nem fogta például marokra. Már köröket is rajzol, ami persze nem szabályos, de sokszor zártnak sikerül. Megnevezi az alkotásait, legtöbbször csigát, fát, bogarat, vonalat, pöttyöt rajzol. :) Úgy tűnik jobb kezes marad, de például azt is csinálja, hogy mindkét kezébe fog egy ceruzát és egyszerre köröz velük a papíron.

A múltkori wc-s történetet csak egyszer ismételte, de minden nap próbálkozunk kicsit. A bilit továbbra is játéknak használja.

A babáját és a maciját naponta legalább egyszer bepelenkázza. Eljátssza az egész procedúrát, pont úgy, ahogy én szoktam vele, csak a krémezést imitálja a tubussal (Vajon honnan tudja, hogy nem kenjük szanaszét? Én nem mondtam neki!), a pelenkát meg nem rájuk csatolja, csak alájuk teszi, aztán kidobja a kukába. Kicsit gyorsabban fogy a peluskészlet mostanság. :)

Továbbra is szinte mindenevő, a tejbegríz, tejberizs, a tej és a kakaó azok, amiket nem favorizál. Azért még próbálkozom, jó volna a kakaót legalább megszerettetni vele. Etetésben már régóta nem fogad el segítséget, de jól van ez így, végre ehetünk együtt, nem kell mindig azt várni, hogy ő mikor fejezi be. Bár egész jól tudtam már egyszerre enni és etetni, az én egyik legnagyobb fejlődésem, hogy kétkezes lettem :)

A mesék egyelőre nem kötik le, ha könyvből próbálkozom, két mondat után tovább lapoz, ha fejből mesélek, akkor meg nem hallgatja, inkább játszik valamit. Viszont a tv sem köti le, amit meg egyáltalán nem bánok, addig jó, míg inkább játszik, mint meséket bámul naphosszat. Jobb szereti, ha mondókázunk, vagy énekelünk valamit. Egyébként az is jó az anyaságban, hogy van aki imádattal hallgatja a hangunkat, akkor is, ha olyanunk nagyon nincs. :)

A szándékos verekedésről úgy tűnik leszokott, ritkán fordul elő, hogy eljár a keze, de az is inkább akkor, ha a kergetőzős-elkapós-birkózós játék közben felpörög és már nem ura a mozdulatainak. Tudja már mi az hogy bocsánatot kérni, és ezt magától megteszi, ha jelezzük, hogy nem volt túl szép dolog, amit éppen csinált. Persze dacol néha, de ez még belefér. 

Általában könnyen megbarátkozik mindenkivel, csak hagyni kell, hogy magától oldódjon. Ez még idegen társaságban és környezetben sem több negyed óránál. Az erőszakos ismerkedést, értem ez alatt az arcába nyünnyögést és mindenféle testrészeinek az összetaperolását  viszont nem tolerálja, elég csúnyán tud nézni, ha valaki így közeledik hozzá. Na, ezt teljesen megértem! Az már furcsább nekem, hogy ha gyerek közeledik feléje, az első percben általában visszahúzódással reagálja le, de ha ő lehet a kezdeményező, akkor nagyon barátságos tud lenni. Bár most jobban belegondolva, ez nagyon ismerős vonás valahonnan. :)

folyt. köv. holnap vagy valamikor :)