A minap rájöttem, hogy szeretem a kánikulát. Na nem azért, hogy a 100 fokban kint süljünk meg a napon, hanem mert az egyik legjobb program ilyenkor, a csak 40 fokos szobában a kislányommal elterülni a franciaágyon, pihegni a melegtől, és akár fél órán keresztül is csak nézni egymást szó nélkül. Hihetetlen, hogy néha mennyire el tud lazulni. Ilyenkor mindig a kisbaba kori önmagára emlékeztet. Annyira jó érzés ez, hogy az már majdnem giccs. Aztán azért is szeretem még ezt a döglesztő meleget, mert úgy tűnik Lilus alvási szokásaira is jó hatással van. Napok óta átalussza az éjszakákat (egyet kivéve, erről majd lentebb) és ebéd után is képes három órát aludni. Megtudnám szokni, ha ez berögzülne nála! :)
Mire eljutottam a felismerésre, hogy szeretem a kánikulát, arra is rájöttem, hogy az ennek véget vető durva frontot nagyon nem. De nagyon nem!!! Ilyenkor azért már nem annyira idilli a kép. Jelen esetben a front az éjszaka kellős közepén, mikor a legédesebb álmodat alszod, egy két óra hosszán keresztül tartó ébrenléttel megérkezett. A két órában volt sírás, nyűgösködés, nevetés, mert azt hitte játszunk, apához bújás, majd inkább mégis anyához bújás, és ez ismétlődött párszor, majd teljes végkimerülésben elalvás. Másnap folytatódott azzal, hogy a front engem is letepert, így finoman szólva sem voltunk egy hullámhosszon. Ez leginkább abban nyilvánult meg, hogy ő az egyik pillanatban még ölelgette és puszilgatta Rolikát, aki eljött hozzánk játszani, a másikban felpofozta. Majd minden szép és már kevésbé szép szó ellenére több volt a pofon, mint a puszi. Még nekem is kijárt egy-kettő. :S
Így a történet vége az lett, hogy a mérges anya énem a szobájába szeparálta el a kis bestiát pár percre, és persze közben az érző anyai énem borzasztóan sajnálta. Sajnos eljött az az idő, hogy a nagyobb gyerekek rajta próbálgatják a szárnyukat, ő meg a kisebbeken fogja és ez nekem még annyira új helyzet, amivel néha nem is tudom mit kezdjek. Nem gondolom azt, hogy ez neveletlenség lenne, de valahogy csak meg kell állítanom, hogy ne váljon kis fúriává, aki mindenkin átgázol. Emellett viszont nem akarom burokban sem tartani, hogy márpedig őhozzá se nyúljon senki, mert neki is meg kell tapasztalnia ezeket a dolgokat. Rosszabbul érintené, ha ezt közösségbe kerüléskor tapasztalná meg. Szerintem, aztán lehet hogy nem így van. Mivel első gyerek egyértelmű, hogy még nekünk is sokat kell tanulnunk. Családi példákat tekintve van esély rá, hogy nem rontjuk el túlzottan. :)
Estére azért egész jól megértettük már egymást és Rolikával is haverságban váltak el.
Sikerült még egy hófordulós képet is összehoznunk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése