Lili és Léna: A Mi Nagy Napunkról

Illene már nem csak ígérgetnem, hanem tényleg sűrűbben ide ülnöm és firkálgatni (bepötyögni) valamit, de...az a helyzet, hogy vesztettem a korábbi lendületemből és esténként hamarabb választom az ágy kényelmét, mint a netezést. Bár két hete már a wi-fi csodájának köszönhetően kényelmesen elterpeszkedhetnék akár a hálószobában is, de gyanítom ez sem a tuti megoldás, mert simán rábuknék a monitorra.

Most viszont kényszerszabadságon vagyunk Lilussal, lazább napokat élünk, így több időt próbálok a netezésre is szakítani. Ő már múlt hét óta takonykórral küszködik és csütörtök éjjel be is fulladt. Na, az borzasztó élmény volt, pedig előfordult már egyszer, de az nem tűnt ilyen durvának. Nagyon megijedtünk, és azóta sincs fogalmam róla, hogy tudtam olyan haláli nyugalmat magamra erőltetve vigasztalni, hogy a sírástól ne legyen rosszabbul és ne kelljen a Rectodelt kúpot használni, de valahogy csak sikerült, mert miután megnyugodott már alig köhögött és viszonylag gyorsan el is aludt. Azóta (le is kopogom) nem fordult elő, de pár nap bölcsiszünetet javasolt a doktornéni. Közben én is összeszedtem valami kórságot, így nem bánom, hogy nem kell nekem se menni dolgozni. Nem mintha amúgy bánnám a munkaszünetet, de ez egy másik történet.

Ráadásul Ferkóm ma éjszaka igazoltan házon kívül tartózkodik, így nem alszom túl jól az éjjel, belefér a netezés bőven az éjszakába.

És akkor végre rátérnék a címre. A Mi Nagy Napunk az esküvőnk napja volt, augusztus 18-án. Majd 25 éves ismeretség, 14 év együttlét, 7 év jegyben járás, 5 év együttélés és egy két és fél éves gyermek után talán már ideje is volt. Szóval nem az elhatározással volt a gond, inkább csak a megfelelő körülmények hiányoztak, hol anyagi oldalról, hol a hely és az idő nem volt alkalmas. Aztán egy időben úgy döntöttünk inkább gyerekünk legyen, mint esküvő, mert az mindig is kevésbé volt fontos. Egy ideje viszont már csak az anyakönyvvezető személye volt az akadály, ugyanis kis városunkban egy volt szimpatikus, de ő sokáig nem töltötte be ezt a szerepét, a másik kettő pedig szóba sem jöhetett nálunk. Fapofa, sablonszöveg...nekünk nem jön be. Nem hiába vártunk, Zsuzsi visszajött, és őszintén mondhatom, nála tényleg élmény házasodni.

Végül a végső döntést az esküvő előtt hat héttel hoztuk meg, ami akkor igencsak kamikaze akciónak tűnt a szervezést illetően, de utólag azt mondom, ugyanígy csinálnám, mert kevesebb idő volt agyalni a részleteken, és számunkra mégis minden tökéletes lett. A vendégséget szűkre szabtuk, talán ez az egy pici fájó pontja a történetnek, mert igen nagy családdal rendelkezünk és ugyebár ez én egyik álmom/vágyam volt, hogy egyszer mindenki ott lesz egy helyen és csapunk egy nagy bulit. Hát, ez még biztosan várat magára. Így maradt a szülők, testvérek és gyermekeik felállás, plusz egy baráti pár, hogy képviseljék az összes többit. Bámészkodni azért eljöhetett bárki, és nagy örömünkre meg is tették ezt páran. Ja, és szívesen adok ötletet bárkinek kis költségvetésű esküvőhöz, hihetetlen, hogy fillérekből is miket lehet alkotni! Nem mellesleg sokkal élvezetesebb saját magunk készített díszekkel bohóckodni, mint szervezőkkel intéztetni mindent. Szerintem. Beszéljenek tovább a képek. Sok lesz, én szóltam! :)