2011. március 28., hétfő

Csupa meglepetés ez a gyermek

Tegnap este kezdődött. Azzal, hogy a napok óta beteg Csibimanó, betegsége ellenére, este egy nyikkanás nélkül elaludt. Ez azért meglepő, mert alapesetben is nehezebben aludt el mostanság, de még hogy betegen, na az számomra elképzelhetetlen volt. Folytatódott azzal, hogy éjfélig sem ébredt fel, pedig egyszer-kétszer addigra már cumi miatt vagy mert csak egy kis összebújásra vágyik, már meg szokott ébredni. A következő meglepetés reggel háromnegyed hétkor ért, amikor is felébredt és feleszméltem, hogy az éjjel egyszer sem voltunk fent vele. Megkapta a reggeli cici adagot, majd nyolcig aludt velem tovább. Délelőtt ellenőrzésre vittem a dokihoz, majd fél tizenkettőkor (ebéd előtt, éhesen!) hazatartva rábukott a babakocsi karfára és már aludt is nagy békésen. Még útba ejtettünk egy kis bevásárlást, majd hazaérve felébresztettem, hogy megebédeljünk és azért is,  nehogy véletlen  így bojkottálja a délutáni szunyókálást, mert annak estére nagyon nyűgös vége lesz. Fél kettőkor már megint laposakat pislogott, így felvittem a szobába elaltatni. Addig ficánkolt a kezemben, míg leraktam, hogy lássam mit kezd egyedül az ágyban. Tudni kell, hogy már hetek óta megint nem alszik el egyedül, csak ha sétálgatok vele és énekelek neki. Leraktam és semmi reklamálás. Gondoltam, akkor én ki is megyek a szobából, lássuk mi lesz. Kb.tíz percig dobolt a lábával és néha felnyöszörgött, majd szépen elaludt. De még milyet aludt! Két és fél órát! Kipihenten, jókedvűen ébredt, majd este fél kilenckor már aludt mint a tej, és azóta is. Nem tudom hogy az óraállításnak, a bolygók állásának vagy minek tudható be ez a változás, de remélem tartós lesz!:)
A betegségről annyit, hogy sikerült egy kis légycsőgyulladást összeszednie, ami kissé ugatós köhögéssel jár, de már javulóban van. Kicsit gyógyszerezzük, inhalálunk vele és szívjuk az orrát szorgalmasan. Ezt nem azért írom csak így, mellékesen, mert nem tartom fontosnak, csak betegség tekintetében (és sok más tekintetben is) hiszek az univerzum erejében, és nem akarok sokat a rossz dolgokról írni, mert csak további rosszakat fogok bevonzani. Szerintem. Bár nem mindig tudom magam ehhez tartani.

2011. március 24., csütörtök

14 hónapos szekrényhez somfordáló és azt kinyitogató Lilus

Azért is imádom...

...mert egy extra nyűgös nap után is tud komoly hölgy, huncutul vigyorgó zsivány kis béka, 12 foggal acsarkodó bestia, csücsörítő hercegnő, mindenre kapható bohóc (az a valami a füle mögött a fogkeféje, a szőrős kéz pedig Ferkómé, nem az  enyém), és szeretetgombóc lenni. :)

2011. március 16., szerda

Táskavadászat beindult

Ferkóm az elmúlt hetekben kezdett érdeklődni, hogy mit is szeretnék a közelgő születésnapomra. Különösebb fejtörést nem okozott nekem ezzel, szinte azonnal rávágtam, TÁSKÁT. Na, ez viszont nálam úgy működik, hogy csak úgy nem lehet akármilyen táskát megvenni, hanem meg kell találni a SZERELEMTÁSKÁT. Jobb esetben van valami elképzelés, mint pl. most is, így könnyebb a választás. Viszont a dolgomat megnehezíti, hogy kisvárosban lakunk és táska lelőhelyek számát leginkább a made in china boltok képviselik. Nincsenek nagy igényeim és alapvetően nem is probléma ez, mert szerelemtáskát, szerelemcipőt, szerelemruhát (mert hogy ilyenek is vannak) ott is lehet találni, csak hát a választék nem túl változatos. És ugye minden lehetőséget meg kell nézni! Vártam az alkalmat, hogy mikor jutok el olyan helyre, ahol kiélhetem vadászszenvedélyem, és vasárnap az ölembe is pottyant a lehetőség. Ferkóm nővére elcsábított egy kis shopping délutánra a szegedi plázába. Mondjuk inkább csak ő vásárolt a lányával, míg én a szememet legeltettem, azért nagyon jól esett már ez is a lelkemnek. Nem mintha baja lenne a lelkemnek, csak jó néha kicsit felnőttes dolgokat művelni, szupercuki babaruhák helyett női ruhákat nézegetni, pelenka helyett parfümöket szagolgatni. Azért én sem tagadhatom le (nem is akarom!), hogy anya lettem, mert amelyik üzletben gyerekruha is volt, ott kezdtem a nézelődést. Gondolom ez egy jó ideig még így lesz. :) Közben rájöttem, hogy van szerelembody, szerelemcipőcske, szerelemszoknya, szerelemsapka, szerelemkisnapszemüveg és szerelemharisnyanadrág.
Végül a táskavadászat nem elejtett zsákmánnyal zárult, viszont van még két hét a szülinapomig, így reménykedem, hogy addig még szembejön velem a SZERELEM. :)

2011. március 5., szombat

Már érthető...

...hogy miért csappant meg Lilus étvágya. Titokban fényevő lett.

Szokásos csütörtöki randi

Most még Lilus szeretgeti Rolikát. :)  Kíváncsi vagyok 18 év múlva ki nyomul így a másikra?



Csak lazán, de komolyan. Felhívom a figyelmet a Lilus combjára vándorló kis kezekre! :)

2011. március 4., péntek

Macskabanzáj

Már vagy tíz perce folyamatosan ugráltam fel a gép előtt, mert Lilit hallottam felsírni az emeleten, de mire a lépcsőfordulóba értem már nem jött hang a szobából. Azt hittem megzavarodtam, vagy mi. Aztán meghallottam mi ez a vircsaft. A szomszédok nyamvadt macskái udvaroltak éppen egymásnak, vagy már az udvarlás utáni fázisban szerették egymást, és persze a mi lakásunk előtt. Kegyetlen voltam és felnyomtam nekik a kinti lámpát, nesztek macskuszok, ehhez mit szóltok? Semmit. Hidegvérrel folytatták tovább. Belegondolva ez tényleg kegyetlenség volt, valahogy én sem szeretném, ha egy reflektort nyomnának az arcomba, mikor Ferkóm ily módon udvarol nekem.