2012. november 26., hétfő

Mai kedvenc duma

Paradicsomlettes a kezem. (Paradicsomos lett.)

A mi szánkból már elhangzott, amikor Lilus tele szájjal beszélt, és emiatt kicsit darabosan :), hogy Vigyázz, mert hullik a szecska a szádból! Erre Ő ma: Apa, vigyázz, mert ki fog hullani a szöcske a szádból! :)

2012. november 6., kedd

A mai nap okossága

Mivel még mindig kényszerpihenőn vagyunk Lilussal, bölcsi hiányában könnyen tudtunk Zsuzsival és Rolikával programot szervezni. Amúgy meg irigyek is vagyunk kicsit a gyerekekre, mert mióta Rolika bölcsis lett, azóta ők többet találkozhatnak, lévén, hogy mindketten a Csibészke csoport oszlopos tagjai. Mi pedig nem dolgozunk jelenleg együtt, mert Zsuzsim igencsak nagy pocakos már, így nem jött vissza közénk. Meg is ragaduk minden alkalmat, mert ha minden jól megy, és miért ne menne, akkor két hét múlva már pici Zsuzsikát ringatja és még ennél is kevesebb alkalmunk lesz a találkára. Szóval ma hosszú kihagyás után újra elmentünk néptáncra. Nem azért hanyagoltuk, mert nem akartunk menni, csak nekünk a bölcsi miatt az időpont nem éppen baráti, ők meg velünk együtt elmaradtak. Na most ahhoz képest, hogy már ők a legnagyobbak a csoportban, Lili csak úgy volt hajlandó részt venni a táncon, hogy a kezemben tartottam végig, Rolika pedig Zsuzsi ölében ült és tisztes távolságból figyelte a többieket. Otthon persze mindkettőnek nagy a szája és táncolnak, mondókáznak, de ezt most nyugodtan letagadhatták volna. :)
Utána azért megmotoroztattuk őket, hogy ha már a táncban nem, akkor legalább abban elfáradjanak kicsit, nekünk pedig legyen időnk a gyermeknevelésről vallott világmegváltó nézeteinket megosztani egymással. Leginkább hisztiről, dackorszakról, tűréshatárról és türelmetlenségünkről, esett szó, de részletekbe nem bocsátkoznék, mert oldalakat tudnék megtölteni. :) 
Végül arra jutottunk, hogy talán gyereket kellene cserélnünk egy hétre, mert akkor tényleg megbizonyosodhatnánk arról, hogy a másik háza táján sem idilli mézeskalács illatú hónapokat napokat élnek, és az ősz hajszálak ott is egyenes arányban nőnek az elhullajtott gyermek (mű)könnyekkel. És hogy rájöjjünk arra (amit egyébként is tudunk), dehogy lenne nélkülük ÉLET, az élet! :)

2012. november 2., péntek

Egyértelmű

Lili fekszik az apjával a sötétben. Próbálja altatni, mert velem kötözködött, így átpasszoltam a lehetőséget.
-Mit szeretnél Liluskám?
-Nem!
 :)


A strepotnyavajáról

Azt nem mondhatom, hogy a saját bőrömön, de sajnos Lilién ma megtapasztaltam, tanultam valami újat. Szó szerint. Tegnap reggelre megbetegedett, orrfolyás, láz, levertség, kedvetlenség, étvágytalanság, köhögés alig. Így volt ez egész délelőtt, majd délutánra már egy kicsit jobb hangulatba keveredett, és a gyógyítós Mamis húsleves is megtette hatását, erőre kapott egy kicsit. Estére viszont tele lett apró tűhegynyi pöttyökkel a hasa, a háta és foltokban még a lába is. Mivel nem viszketett neki igazán, simán elviselte és lázas sem lett újra, megbeszéltük, hogy az éjjel résen leszünk, de reggelig várunk az orvossal. Az éjszaka viszonylag nyugisan telt és reggel már sokkal jobb hangulatban ébredt, viszont a pöttyök csak szaporodtak és már a torka is pirosnak látszott, így elvittük az ügyeletre. A torkát még meg sem nézték, már a hasáról megállapították, hogy ez streptococcus fertőzés és tipikusan a torokgyulladás okozza ezeket a tüneteket, azaz a skarlátot. Lehet, hogy én vagyok tudatlan, de nekem ez újdonság. Egy pillanatra őszintén szólva betojtam, és Ferkóm is, ami nyilvánvalóan kiült az arcunkra, mert a doktornő és az asszisztens igyekeztek minket azonnal megnyugtatni, hogy ez antibiotikummal jól kezelhető (amit amúgy szívből utálok, de ha kell, hát kell), viszont a bölcsi felejtős legalább szerdáig, vagy tovább is, mert fertőző. Az ellenőrzésen majd megmondják. Aztán itthon persze elkövettem azt a bődületes nagy hibát, hogy utánanézetem ennek a streptococcusnak, és azóta kicsit még parázok a rosszabbodástól és a szövődményektől. :S
Igazából javulni látszik a helyzet, mert ma már egyáltalán nem volt láza és a Bogyó és Babócán kívül már más is érdekelte. Ami egyértelmű jel, mert ha beteg, akkor egész nap az megy, nincs B verzió! 
Csak múlnának már azok a pöttyök, akkor talán megnyugodnék!